Lemezbemutató koncerten lép fel a Ciszter templomban Pitti Katalin

Lemezbemutató koncerten lép fel Székesfehérváron, a Nagyboldogasszony Ciszterci Templomban a Liszt Ferenc-díjas, érdemes művész operaénekes Pitti Katalin. Az augusztus 14-én 20 órakor kezdődő koncerten a művésznő előadótársa Pálmai Árpád karnagy, egyházzenész, énekes lesz. A koncerten közreműködik Hegedűs Valéri orgonaművész és a Tabulatúra régizene együttes.
2017.08.10. 08:21 |

Kultúra

  1. Lánykérés is volt a Fricsay Richárd Katonazenekari Fesztiválon

    A Belváros több pontján is hallhattak térzenét az V. Fricsay Richárd Regionális Katonazenekari Fesztivál zenekarainak köszönhetően. A Debrecen Helyőrségi Zenekar, a Székesfehérvár Helyőrségi Zenekar, a Szentendre Helyőrségi Zenekar és a Tata Helyőrségi Zenekar a Városház téren adott közös koncertet. A fesztiválon a Királyi Napok második nyilvános lánykérését is megkönnyezhettük.

    2017.08.17.
  2. Negyven évvel ezelőtti filmszerepére emlékezett a Vörösmarty Színház igazgatója

    Negyven évvel ezelőtt, 1977-ben mutatták be a Szikora János főszereplésével készült, Kihajolni veszélyes! című magyar filmszatírát. A négy évtizedes jubileum tiszteletére filmvetítéssel egybekötött találkozóra invitálták az alkotócsapat tagjait és a vasútszerető érdeklődőket. Az alkotásban a székesfehérvári Vörösmarty Színház igazgatója mellett olyan színészóriások szerepeltek, mint Bodrogi Gyula, Tomanek Nándor és Koltai Róbert. 

    2017.08.17.
  3. Dr. Altorjay Andrásé a Deák Dénes Díj - 21 Lánczos-Szekfű ösztöndíjas volt idén

    Szerdán délután a Bory-várban adták át a Lánczos-Szekfű ösztöndíjakat, a Deák Dénes Ösztöndíjat és a Deák Dénes Díjat. A Lánczos-Szekfű Ösztöndíjat az alapítvány kuratóriuma minden évben azoknak ítéli a hozzá tartozó anyagi támogatással együtt, akik az oktatás, a tudomány, a művészet terén munkálkodnak. A Deák Dénes Díjat az idei évben Dr. Altorjay András vehette át Székesfehérvár közéleti, kulturális életében végzett példát adó tevékenysége, művészetpártoló munkássága elismeréseként.

    2017.08.16.
  4. Augusztus 20-ig látogatható a Pompeji kiállítás Gorsiumban

    Augusztus 20-ig várja a látogatókat a Pompeji – Élet és halál a Vezúv árnyékában című kiállítás a táci Gorsium Szabadtéri Régészeti Park látogatóközpontjában. A Szent István Király Múzeum egyedülálló, látványos kiállításán megismerkedhetünk a katasztrófa miatt néhány óra alatt megsemmisült, egykor virágzó város lakóinak életével, a gladiátorok, a közfürdők, de az ókori bordélyházak világával is.

    2017.08.16.

Királyi Napok

Eseménynaptár

2017. Augusztus
h
K
Sze
Cs
P
Szo
V
31 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31 1 2 3

Székesfehérvár Topotéka

Kiállítás