-
Élmény a boldog életért
A Gazdaságstratégiai feladatokban való szakmai közreműködésért és a Tanítsunk Magyarországért program koordinációjának ellátásáért felelős kormánybiztos György László pénteken Székesfehérváron, az Alba Innovárban találkozott a Salgótarjáni Általános Iskola Petőfi Sándor Tagiskola tizenkét felső tagozatos diákjával, akik mentorok és tanárok kíséretében vettek részt pályaorientációs élményprogramon.
2024.05.10. -
Segítsünk, hogy segíthessenek!
Az év eddigi legnagyobb tartósélelmiszer-gyűjtését rendezi a Magyar Élelmiszerbank Egyesület és hozzá csatlakozva több fehérvári civil szervezet, illetve intézmény – köztük a Kríziskezelő Központ. A felajánlásokat május 10-én, pénteken és 11-én, szombaton négy helyszínen várják Székesfehérváron.
2024.05.09. -
Több vonat a Balatonhoz
Már az iskolai szünidő kezdete előtt egy hónappal, május 13-tól sűríti a Balatonhoz induló vonatforgalmat és növeli a kerékpárszállítási kapacitásokat a MÁV-Start. A június 21-ig tartó előszezonban már elindulnak a déli parton a kétóránként közlekedő Déli-Parti InterRégió vonatok a Déli pályaudvar és Fonyód, illetve Balatonszentgyörgy között.
2024.05.09. -
Történelemből érettségiznek
Középszinten három órán át, emelt szinten pedig négy órán keresztül írják a diákok a történelem érettségit szerdán. A középszintű töriérettségi első részében a rövid feladatok többek között a kereszténység elterjedésével, a barokk stílussal és az ipari forradalommal foglalkoznak, az esszé témái között az angol alkotmányos monarchia és a második világháború kirobbanása is szerepel.
2024.05.08.
Lejárt a határidő - már nem érvényesek a 2020-as éves autópálya matricák
Január 31-ig voltak érvényesek a 2020-as, éves autópálya matricák, azaz hétfőtől már ezek nem érvényesek. Természetesen a 2021-es, szintén éves matrciák majd csak 2022. január 31-én járnak le.
Az autópálya-matricák beszerzéséhez a NÚSZ Zrt. a saját, mobiltelefonra is optimalizált ematrica.nemzetiutdij.hu oldalát ajánlja, ahol kényelmi díj nélkül intézhető a vásárlás, és az azt igazoló bizonylatot/nyugtázó értesítést sem kell megőrizni az érvényesség lejárta után két évig. Ráadásul ezen a felületen minden adatot csak egyszer kell megadni, így a későbbi vásárlások során elkerülhetők a tévesztésekből (pl.rendszámelírás) fakadó kellemetlenségek, és itt egészen biztosan hiteles és pontos információt találnak a közlekedők arról, hogy milyen e-matricát vásároltak, és az pontosan meddig érvényes.