Legyőzte az utolsót, így lett újra első a Vidi

A seregahajtó Gyirmót vendége volt a Videoton az OTP Bank Liga 26. fordulójában. A fehérváriak kihasználták, hogy a Honvéd kikapott, és miután legyőzték a gyirmótiakat, ismét átvették a vezetést a bajnokságban. A Vidi gólját Scsepovics szerezte büntetőből. A mérkőzésen Kovács István súlyos kézsérülést szenvedet.
Gyirmót FC - Videoton 0-1 (0-1)
2017.04.12. 21:36 |
Legyőzte az utolsót, így lett újra első a Vidi

Kovácsik - Nego, Juhász, Vinícius, Fiola - Kovács, Pátkai, Varga, Géresi - Scsepovics, Maric összeállításban kezdett a Vidi, vagyisLazovic kiállítása és a Vasastól elszenvedett vereség után több helyen is változtatott Henning Berg. Fiola, Kovács, Géresi és Maric is hosszabb idő után (vagy éppen először) volt a kezdőcsapat tagja. Jól kezdetk a piros-kkek, Nego már a meccs elelején helyzetbe került, de kihagyta. Ezt követően viszont az öt védővel felálló hazaiakkal szemben nem ment sokra a mezőnyfölényben játszó Vidi. Egészen a 35. percig, amikor a Nego buktatásáért megítélt 11-est Scsepovics értékesítette, vezetéshez juttatva a fehérváriakat.

A második félidőben több gólszerzési lehetőség adódott, mindkét kapu előtt volt veszélyes helyzet. Kovácsiknak Novák lövését kellett védenie, a másik oldalon pedig Scsepovics akár három újabb gólt is lőhetett volna, de kihagyta ziccereit. Hadzic szabadrúgását is védeni tudta a gyirmóti kapus, így nem változott az eredmény. A meccs krónikájához tartozik Kovács István sérülése: a balszerencsés középpályás rosszul esett rá kezére és kettős alkarcsonttörést szenvedett, este meg is kellett operálni.
A Videoton 1-0-ás győzelmével viszavette a vzetést a táblázaton, most egy ponttal előzi meg a Honvédet.

Gyirmót FC - Videoton 0-1 (0-1)
Gl.: Scsepovics (11-esből, 35. perc)