Lapátok és koszorú a vízen: szezonnyitó a VVSI-nél

Hagyományos ceremóniával, zászlófelvonással, a tó megkoszorúzásával, lapátok vízre dobásával és ünnepélyes megnyitóval indította a szezont a Velencei-tavi Vízi Sportiskola. A megújult agárdi telepen Soltász Miklós államtitkár és L. Simon László országgyűláési képviselő köszöntötte a réstvevőket, köztük számos fiatal sportolót. Díjat vehetett át az előző szezonban kimagaslóan teljesítő kenus, Petkó András.
2017.05.06. 13:50 |
Lapátok és koszorú a vízen: szezonnyitó a VVSI-nél

A májusi szezonnyitó hagyományainak megfelelően a VVSI gyermek és ifjúsági sportolói vonultak fel edzőik vezetésével az agárdi sporttelepen, Az új hotel épület előtti téren köszöntötték őket az esemény díszvendégei. L. Simon László országgyűlési képviselő, a Velencei-tavi Vízisport szövetség alelnöke köszöntőjében kiemelte, igazi büszkeség most agárdinak lenni, hiszen az egyre szebb és jobb körülmények közt működő sportközpont nemcsak a testnek, hanem a szellemnek is tud igazi muníciót nyújtani. Ennek kapcsán emlékeztetett Fa Nándor élménybeszámolójára, amelyen zsúfolt ház hallgatta nemrég az új hotelszárnyban a Velencei-tó mellől indult magyar vitorlás legenda történeteit.

Soltész Miklós, az EMMI egyházi, nemzetiségi és civil táradalmi kapcsolatokért felelős államtitkára, a VVSSZ elnöke rámutatott, hpgy immár nemcsak az egészséges, hanem a fogyatékossággal élő emberek is élvezhetik a vízi környezetben végzett sportolást, kikapcsolódást az új, rehabilitációs központban. Az államtitkár a következő évek nagy projektjeiről is beszélt. Az északi parton a Testnevelés Egyetemmel közösen létrehozandó vízisport campusban zajlik majd a jövő szakembereinek képzése. A teljes Velencei-tavi partfal újjáépítésére tizennégy milliárdos keret áll rendelkezésre. 2019-ben pedig a VVSI ad otthont a masters evezős és kajak-kenu világbajnokságnak.

A Popovics István emlékrére alapított díjat idén Petkó András kapta, a VVSI fiatal kenusa már a világszínvonlú magyar felnőtt mezőnyben is bizonyított. Miután átvette az elismerést, társaival együtt hallgatta a Himnuszt, melynek dallamára magasba kúszott a magyar zászló a sporttelep vízparti zászlórúdján. Ezt követően koszorút dobtak a tóra az elhunyt sporttársak emlékére, és lapátok is repültek a vízre, szombolizálva, hogy a 2017-rs idény immár megkezdődött a VVSI-nél. A Springer-szobor megkoszorúzása, majd a gyerekek számára játékos versenyek zárták az évadnyitót - a tavat pedig birtokba vették a vitorlások.