-
Felújították a hadisírokat
A Szentlélek katonatemetőben lévő magyar hadisírok felirata újult meg a Magyar Honvédség és a hagyományőrző civil szervezetek összefogásának köszönhetően. Az MH Katonai Igazgatási és Központi Nyilvántartó Parancsnokság 6. Hadkiegészítő és Toborzó Iroda koordinálásával, a fehérvári helyőrségben szolgáló parancsnokságok önkéntes katonái, valamint az Árpádban és a Hunyadian tanuló kadétok a héten 345 egyéni sírtáblán festették újra a feliratokat.
2024.05.20. -
Elhunyt dr. Cseh József
Elhunyt Székesfehérvár Pro Civitate díjjal kitüntetett polgára, dr. Cseh József. A szülész-nőgyőgyász, onkológus főorvos több mint harminc évvel ezelőtt hozta létre az onkológiai fekvőbetegosztályt a Fejér Vármegyei Szent György Egyetemi Oktató Kórházban.
2024.05.20. -
Vármegyenap Móron
Mór adott otthont a Fejér Vármegyei Önkormányzat legnagyobb ünnepének idén. A Vármegyenapon ünnepi közgyűlést tartottak, ahol átadták az önkormányzat kitüntetéseit.
2024.05.17. -
A Vöröskereszt világnapját ünnepelték
Május 8-a a Vöröskereszt Világnapja, május 16-án pedig a Magyar Vöröskereszt megalakulását ünnepeljük. A Világnaphoz kapcsolódóan ünnepséget rendezett a Fejér Vármegyei Szervezet.
2024.05.17.
Lakossági panaszok kapcsán tett közös intézkedésről számolt be Palotaváros képviselője
„Palotavárosban élők huzamosabb ideje ismerik a Palotai út és a Kelemen Béla utca sarkán található nagyáruház parkolójában fennálló helyzetet. Május óta ez a terület is a 8. számú választókerület része lett és napokban, hetekben érkeztek hozzám olyan jelzések, hogy a területen erőssé vált a kéregetés és a szemetelés az itt található padok környékén.” - ismertette a problémát Viza Attila, önkormányzati képviselő.
„Ez ügyben megkerestem a Városi Rendőrkapitányságot, a Polgárőrséget, a közterület-felügyelőket és a nagyáruház helyi képviselőjét is, akikkel megbeszéltük, hogy milyen operatív dolgokat lehet elvégezni. A terület úgynevezett „közforgalomnak átengedett magánterület” jogállású, tehát a terület és a padok tulajdonosaként a nagyáruház intézkedhet, az Önkormányzat a Városgondnokságon keresztül sem költhet közpénzt magánterület takarítására és fertőtlenítésére, ezért mindenképpen össze kell hangolnunk a teendőket.” - tette hozzá Viza Attila.
A nagyáruház tulajdonosának képviselete is kinyilvánította, hogy nekik is érdekük a helyzet konszolidálása. Mint elmondták ez korántsem csak fehérvári jelenség, hasonló alakult ki több nagyvárosban is.
„Bíztatok mindenkit, aki zaklató kéregetéssel találkozik, akkor a 112-es hívószámon értesítse a Rendőrséget vagy a Közterület-felügyeletet, ők ki fognak jönni és intézkednek, mert ez egy jogellenes tevékenység. Egyébiránt az, hogy egy hajléktalan személy közforgalmú magánterületen padon ül, az nem jogsértő cselekmény, viszont a kéregetés már annak minősül.
Ez ellen fel tudtunk lépni és a helyzet javuló tendenciát mutat.
Az viszont - finoman fogalmazok - városképileg nem elegáns, hogy rendszeresen áldatlan állapotok alakulnak ki, amelyen az áruház által megrendelt napi négy szemétszedés sem segít érdemben.
Bízom benne hogy a padok felszedése, - amellyel a tulajdonos egyetértett - orvosolja majd a problémát.
A Palotavárosban élők ezeket a padokat nem használják, hiszen nincsenek olyan állapotban, hogy ezt bárki megtenné.” - zárta gondolatait Palotaváros északi részének önkormányzati képviselője.