-
Építik a körforgalmat
2024. május 14-én, keddtől május 18-án, szombatig jelzőőrös forgalomirányítás mellett félpályás korlátozásra kell számítani a Pozsonyi út – Zsolnai út körforgalmú csomópont építéséhez kapcsolódóan. Továbbá május 17-én, pénteken reggel 7.30 órától várhatóan május 18-án, szombaton délutánig, az aszfaltozási munkálatok ideje alatt teljesen lezárják a csomópont Pöstyéni utcai, valamint a Pozsonyi út Nagyszombati út felőli ágát.
2024.05.13. -
Péntektől járható a Budai
A tervezett keddi átadás helyett várhatóan május 10-én, pénteken 13 óra után használhatják ismét az autósok a Budai út József Attila utca – Kégl György utca közötti, Piac tér felé vezető szakaszát. Jelenleg az aszfaltozás zajlik, majd az útburkolati jelek festése következik.
2024.05.07. -
Képviselői fogadóóra
Májusban is két helyszínen tart fogadóórát dr. Kovács Zsoltné. Az önkormányzati képviselő 8-án, szerdán a Vörösmarty Iskolában, majd 9-én, csütörtökön a Rákóczi Iskolában várja a 2. számú körzetben élőket.
2024.05.06. -
Csőtörés a Budai úton
Csőtörés utáni javítási munkálatok miatt május 3-án, pénteken 11.00 órától előreláthatólag május 7-én, keddig lezárásra kerül a Budai út József Attila utca – Kégl György utca közötti, Piac tér felé vezető szakasza. A városból kifelé a gépjárműforgalom egy forgalmi sávon biztosított marad.
2024.05.03.
Lakossági kérdőíves felmérés indul a Fenntartható Városfejlesztési Stratégiához kapcsolódva
A 2021–2027-es Európai Uniós ciklus támogatási forrásainak felhasználási feltétele az integrált területi, városi stratégiák készítése. Városunk esetében ennek alapja az úgynevezett Fenntartható Városfejlesztési Stratégia. A lakossági részvétel érdekében online kérdőíves felmérést indít Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzata, amely kérdéscsoportjainak összegzése a végleges Fenntartható Városfejlesztési Stratégia részét fogja képezni.
A partnerségen alapuló tervezés, a lakosság véleménye elengedhetetlen ezen fontos alapdokumentum számára, hiszen segít kialakítani a város egészét érintő fejlesztési célokat és irányokat, beavatkozásokat.
A minél megalapozottabb tervezés érdekében arra kérjük a helyi lakosságot, hogy a kérdőív kitöltésével járuljon hozzá a sikeres városfejlesztéshez, a Fenntartható Városfejlesztési Stratégia elkészítéséhez!
A lakossági kérdőív 2022. április 30-án éjfélig online formában elérhető és kitölthető a városi honlapon. A kitöltés anonim és email cím megadását sem igényli. Köszönjük, hogy véleményével Ön is hozzájárul a stratégiai tervezési munkához!
Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzata