-
Építik a körforgalmat
2024. május 14-én, keddtől május 18-án, szombatig jelzőőrös forgalomirányítás mellett félpályás korlátozásra kell számítani a Pozsonyi út – Zsolnai út körforgalmú csomópont építéséhez kapcsolódóan. Továbbá május 17-én, pénteken reggel 7.30 órától várhatóan május 18-án, szombaton délutánig, az aszfaltozási munkálatok ideje alatt teljesen lezárják a csomópont Pöstyéni utcai, valamint a Pozsonyi út Nagyszombati út felőli ágát.
2024.05.13. -
Péntektől járható a Budai
A tervezett keddi átadás helyett várhatóan május 10-én, pénteken 13 óra után használhatják ismét az autósok a Budai út József Attila utca – Kégl György utca közötti, Piac tér felé vezető szakaszát. Jelenleg az aszfaltozás zajlik, majd az útburkolati jelek festése következik.
2024.05.07. -
Képviselői fogadóóra
Májusban is két helyszínen tart fogadóórát dr. Kovács Zsoltné. Az önkormányzati képviselő 8-án, szerdán a Vörösmarty Iskolában, majd 9-én, csütörtökön a Rákóczi Iskolában várja a 2. számú körzetben élőket.
2024.05.06. -
Csőtörés a Budai úton
Csőtörés utáni javítási munkálatok miatt május 3-án, pénteken 11.00 órától előreláthatólag május 7-én, keddig lezárásra kerül a Budai út József Attila utca – Kégl György utca közötti, Piac tér felé vezető szakasza. A városból kifelé a gépjárműforgalom egy forgalmi sávon biztosított marad.
2024.05.03.
Lakossági fórum lesz hétfőn a Vízivárosban - fejlesztésekről tartanak beszámolót
Lakossági fórumot tart szeptember 17-én, hétfőn 17 órától dr. Horváth Miklósné, a 3. számú választókerület önkormányzati képviselője. Az eseményen Víziváros fejlesztéséről, befejezett és tervezett beruházásairól lesz szó. Szeretettel várják a városrész lakóit, vállalkozóit és intézményeinek képviselőit.
2018.09.14. 12:25 |
Dr. Horváth Miklósné lakossági fóruma szeptember 17-én, hétfőn 17.00 órakor kezdődik a Vízivárosi Általános Iskola aulájában. A programon beszámoló hangzik el a 2018-as városrészi fejlesztésekről és a 2019-es tervekről, majd hozzászólások, javaslatok következnek.
A fórumon részt vesz dr. Cser-Palkovics András polgármester, Kovács Zsolt r. alezredes, Székesfehérvár rendőrkapitánya, Bozai István városgondnok, Szauter Ákos, a Széphő Zrt. vezérigazgatója, Steigerwald Tibor, a Depónia Nonprofit Kft. ügyvezetője és Nagy Zsolt, a Közlekedési Iroda vezetője.
A fórumra szeretettel invitálják Víziváros lakóit, intézményeinek vezetőit, a területen működő vállalkozókat, a közös képviselőket és minden kedves érdeklődőt!