Kulturális kapcsolatokat épít Székesfehérvár Rómával

Székesfehérvár város delegációja Rómában tett látogatása során a Római Magyar Akadémia és a Pápai Magyar Intézet vezetőivel egyeztetett a kulturális kapcsolatok további lehetőségeiről, a két kultúra kölcsönös megjelenítéséről. A részletekről Róth Péter alpolgármester adott tájékoztatást.
2017.05.19. 12:25 |
Kulturális kapcsolatokat épít Székesfehérvár Rómával
Székesfehérvár polgármestere, dr. Cser-Palkovics András dr. Puskás Istvánnal, a Római Magyar Akadémia igazgatójával és dr. Tóth Tamással, a Pápai Magyar Intézet rektorával is találkozott római látogatása során. Székesfehérvár kulturális életének római és olaszországi megjelenési lehetőségeiről egyeztetett a városvezető az intézményvezetőkkel, valamint szóba került az olasz kultúra itthoni megjelenítése is.

A két város közötti együttműködésnek vannak előzményei, hiszen a 2013-as Szent István Emlékévben a székesfehérvári Hermann László Kamarazenekar adott több koncertet is az Örök Város templomaiban és kulturális intézményeiben, illetve a tavaly forgatott Szent István Emlékek Rómában című dokumentumfilm székesfehérvári és római bemutatása, és az ennek kapcsán már kiépülő kulturális kapcsolatok is közelebb hozták városunk 2018-19-ben tervezett komolyabb bemutatkozását.

Az egyeztetéseken szóba került az olasz kultúra itthoni megjelenítése, akár a történelmi hagyományok – gondolva az Anjou királyokra, vagy akár Mátyás feleségére, Beatrixra –, akár a kortárs kultúra vonatkozásában. Szintén felmerült a Székesfehérvár által fenntartott Gorsium Régészeti Park és az itáliai ókortörténészek és intézmények közötti kapcsolat erősítése.

Székesfehérvár Szent István városaként, a nemzet történelmi fővárosaként büszke arra, hogy újabb meghatározó kulturális kapcsolat van kiépülőben, amely a keresztényi és a nemzeti hagyományok, valamint a történelmi értékek megerősítését szolgálhatják. Mindez fontos előrelépés abban a fejlődésben, amellyel a középvárosok szintjén Székesfehérvár Európa egyik meghatározó kulturális helyszínévé válhat – zárta tájékoztatóját a fehérvári delegáció Falconieri-palotában folytatott tárgyalásairól Róth Péter alpolgármester.