-
Startvonalon a felújítás
Annyira rossz állapotú a burkolat, hogy még idén fel kell újítani a Nemzeti Emlékhely melletti sétányt. Erről közösségi oldalán adott hírt dr. Cser-Palkovics András polgármester. Mint írja, a forrást az Önkormányzat biztosítja, a Városgondnokság pedig előbb a tervezést, majd ősszel a kivitelezést is elkezdi. A városvezető addig is mindenkit arra kér, hogy fokozott óvatossággal közlekedjen a területen.
2024.05.13. -
Finisben a kórházfejlesztés
Újabb mérföldkőhöz érkezett a Fejér Vármegyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház fejlesztése: az elektromos, a gépész szerelvényezések és beépített bútorok elhelyezése zajlik, illetve az összekötő folyosó felújítása is a második üteméhez érkezett.
2024.05.08. -
Új parkolók a Vasútállomásnál
Hivatalosan is használható a vasútállomás déli részén készült új parkoló - írta közösségi oldalán Székesfehérvár polgármestere Cser-Palkovics András. 152 P+R parkoló, mozgássérült parkolók, kerékpártámaszok, buszmegállók készültek a beruházásban és a 12Y jelű busszal pedig már elérhető a terület.
2024.05.02. -
Új út épül a Gáz utcai garázssornál
A Gáz utcai garázssornál március közepén kezdte az útépítési munkákat a kivitelező. A teljes útfelújítás első üteme a Rákóczi utcai négyemeletes épületek felőli oldalt és a házak közötti parkolók bekötőútjait érinti. Az építkezés látványos szakaszhoz érkezett, mert az új út pályaszerkezet építése után hamarosan már aszfaltoznak is a területen.
2024.05.02.
Közutas Szakmai Nap a Sóstón - újabb útfejlesztésekről számoltak be
A Közutas Szakmai Napon szó volt az "Auchan" körforgalom turbósításáról, a Móri út felújításáról és a tervezett M81-es útról is
A szakma képviselőinek mondott köszönetet Vargha Tamás, Székesfehérvár országgyűlési képviselője
A rendezvényen elsőként Vargha Tamás államtitkár, Székesfehérvár országgyűlési képviselője köszöntötte a résztvevőket, kiemelve, hogy számos fejlesztés van, aminek kapcsán közösen dolgoznak a közutas szakma képviselőivel. Vargha Tamás köszönetet mondott munkájukért és arra kérte a a szakma képviselőit, hogy a jövőben is segítsék tapasztalataikkal azokat a döntéseket, amelyek a város közlekedésének javítását célozzák. Vargha Tamás szólt a déli összekötőút építéséről is, amely történelmi jelentőségű, mert olyan zárványt tár fel a vasútállomástól délre, ami kimaradt az útkapcsolatokból. Kiemelte a Móri út felújítását is, amit szívügyének nevezett, hiszen Felsőváros önkormányzati képviselője volt négy éven keresztül. A tervezett stratégiai fejlesztések közül külön szólt a M81-es útról és az "Auchan" körforgalomról is, amely minden egyes napon, ma már minden egyes órában gondot okoz a székesfehérváriaknak és azoknak, akik az M7-esről szeretnének a városba jönni. Székesfehérvár országgyűlési képviselője kiemelte, hogy meg fog valósulni a két körforgalom „turbósítása”, ami segít majd abban, hogy gyorsabban áthaladhassanak a közlekedők.
Jövő tavasszal kezdődhet az "Auchan" körforgalom átalakítása
Mészáros Attila alpolgármester számos fejlesztésről számolt be konkrét időpontokat is említve. Beszámolt arról, hogy az Auchan körforgalom átalakítása jövő tavasszal kezdődik a tervek szerint, az Intermodális csomópont kialakítása kapcsán pedig már a nyár közepén sor kerül a közbeszerzés kiírására, jövő tavasszal pedig már a kivitelezési munka is elindulhat. "Fontos, hogy össze tudjuk hangolni a kötöttpályás közlekedést a közösségi közlekedéssel, mindez P+R parkolók építésével együtt segítheti a közlekedést a városban. A cél, hogy a vasúthoz igazítva legyen egy többségében átszállásmentes közösségi közlekedés a városban, amellyel arra tudjuk buzdítani a fehérváriakat, hogy az autók helyett a közösségi közlekedést használják." - tette hozzá Székesfehérvár alpolgármestere, aki arról is beszélt, hogy a szolgáltatóval dolgoznak a tömegközlekedés gépjárműparkjának megújításán: "A tavalyi évben 23 új autóbusz állt be a város tömegközlekedésébe, és közösen dolgozunk azon, hogy most már a diesel buszok helyett a zöld megoldások irányába, az elektromos buszok irányába menjünk el. Várhatóan jövő év tavaszától 12 elektromos busz fog majd közlekedni."
A Közutas Szakmai Napon Szőke Ferenc, a KTE Fejér Megyei Területi Szervezet elnöke elmondta, hogy idén Nagy Zsolt, a Polgármesteri Hivatal Közlekedési Irodájának vezetője a Jáky József díjat veheti át, Kalmár-Ruskovics Tamás vezető mérnök pedig "Aranyjelvény" kitüntetést kap a KTE-től.
A szakmai nap előadásait Nagy Zsolt, a Polgármesteri Hivatal Közlekedési Irodájának vezetője nyitotta meg, aki Székesfehérvár 2020-2023 közötti útfejlesztéseit ismertette. Az irodavezető olyan szabadidős célú fejlesztésekről is beszámolt, amelyeknek közlekedési vonatkozásai vannak, ilyen volt például a Palotavárosi Szabadidőközpont átadása, amelynek kapcsán csomópontfejlesztés valósult meg és 240 parkoló épült. A felsorolásban helyet kapott a Sóstó rehabilitáció, a projekten belül közúthálózatot is fejlesztettek, a Csíkvári úton a 3. ütem most is folyik a Homoksor felújításával és 4. ütemet is készítenek elő maradványösszegekből.
Felújítják a Budai utat a Gáz utca és a Királysor között
Az irodavezető elmondta, hogy zajlik a Móri út felújításának előkészítése: a közműveket is kicserélik és bicikliút is épül. A Zichy ligetnél körforgalmat alakítanak ki, ami sokkal biztonságosabbá teszi a kereszteződést. Nagy Zsolt elmondta, hogy a Saára Gyula Útfejlesztési Program keretében is több útépítés zajlik és fejeződik be, ennek részei voltak az öreghegyi útfelújítások közül a Fiskális, Poprádi, Homonnai út felújítása, a Stofai, Krasznai, Udvardi utcák felújításának előkészítése pedig jelenleg is zajlik. Nagy Zsolt egy újabb, nagyszabású útfejlesztésről is beszámolt: forrást kapott a város a Budai út felújítására a Gáz utca és a Királysor között.