Közös iskolatalálkozóra várják a szárazréti iskola egykori és jelenlegi diákjait

Iskolatalálkozóra várják szeptember 16-án szombaton 15 órára a szárazréti kisiskolába a Vörösmarty Mihály Iskola egykori tanulóit. A rendezvényen többek között irodalmi programmal emlékeznek az iskola névadójára és köszöntik az egykori és jelenlegi tanulóit is.
2023.09.14. 07:40 |
Közös iskolatalálkozóra várják a szárazréti iskola egykori és jelenlegi diákjait

A szeptember 16-i rendezvényen kiállítást is rendeznek Vörösmarty Mihályról és az iskola múltjáról.

Az egykori diákokat arra kérik, hogy hozzanak magukkal fotókat, emlékeket. Az egykori tanulókat arra kérik, hogy ha tehetik, hozzanak magukkal kis játékot, vagy sporteszközt adományként a kisiskola jelenlegi tanulói számára. A rendezvény részleteiről érdeklődni Ampli Ferencné Nyakas Ilonánál lehet a 30/373 0947-es telefonszámon.

Fehérvári színes

  1. Madárkert avató a Gyöngyvirág Óvodában

    Énekszóval, verssel és egy rajzpályázat díjátadójával ünnepélyes keretek között avatták fel a Gyöngyvirág Óvoda Madárkertjét. Az Örökös Zöld Óvoda és Madárbarát Óvoda címmel rendelkező intézmény egy sikeres pályázatnak köszönhetően két udvaron valósíthatott meg interaktív játszóteret. Az E-ON Hungária Csoport által tavaly először meghirdetett A Föld bajnokai pályázaton közel 1,9 millió forintot nyert a fehérvári intézmény a Madárkert megvalósítására.

    2024.05.10.
  2. Megnyílt a fecskehotel

    Elkészült Székesfehérvár első fecskehotelje a Tóparti Gimnázium felújításához kapcsolódóan. Az épületen lévő fecskefészkeket a felújítás miatt hatósági engedéllyel el kellett távolítani, ezek pótlásaként nyílt most meg egy különleges „hotel” a Csónakázó-tó partján, ahol nagy számban élnek a fecske kolóniák. A helyszín ideális számukra, hiszen a közvetlen közelben van a táplálék és a sarazó terület is.

    2024.05.10.
  3. Kutyaséta a HEROSZ Állatotthonban

    Ismét szervez csoportos kutyasétát a HEROSZ Fehérvári Állatotthona. Az állatbarátok május 11-én, szombaton kapcsolódhatnak be a közösségi programba, a gyülekező 10.50 órakor lesz a Takarodó úti bejáratnál.

    2024.05.10.
  4. Programok a KEMPP-ben

    Izgalmas programokkal várják az érdeklődőket a május 11-i Emlékhelyek Napján a Katonai Emlékpark Pákozd – Nemzeti Emlékhelyen. Katonazene-történeti kiállítás, zenetörténeti beszélgetés, családi vetélkedő, szabadtéri tárlatvezetések és hagyományőrző bemutatók is szerepelnek az egész napos programban.

    2024.05.10.