Közép-Európa legmodernebb fapados repülőtere épülhet Székesfehérváron

 A Budapesttől mindössze 60 km-re fekvő, Székesfehérvár szomszédságában elhelyezkedő Alba Airport megkapta a jogerős Létesítési Engedélyt, amelynek alapján megindulhat a repülőtér építése. A 2010 első félévében megnyíló nemzetközi repülőtér komoly versenytársa kíván lenni Ferihegynek, elsősorban fapados és charter repülőgépeket fog kiszolgálni, lehetővé téve az olcsóbb utazást a hazai és a nemzetközi turistáknak.
2008.09.24. 11:44 |
 A Budapesttől mindössze 60 km-re fekvő, Székesfehérvár szomszédságában elhelyezkedő Alba Airport megkapta a jogerős Létesítési Engedélyt, amelynek alapján megindulhat a repülőtér építése. A 2010 első félévében megnyíló nemzetközi repülőtér komoly versenytársa kíván lenni Ferihegynek, elsősorban fapados és charter repülőgépeket fog kiszolgálni, lehetővé téve az olcsóbb utazást a hazai és a nemzetközi turistáknak. A repülőtér mellett mintegy 110 hektáron üzleti és ipari park is létesül. A fejlesztés részleteiről részletes sajtótájékoztatót október végén, Székesfehérváron fognak tartani a repülőtér tulajdonosai: a Biggeorge’s-NV zRt. képviselői, valamint az abai és a székesfehérvári önkormányzatok polgármesterei -mondta dr. Tóth Ferenc az Alba Airport ügyvezető igazgatója.

 Az Alba Airport mellett számos más repülőtér fejlesztő is előkészít beruházást, nem lehet, hogy egyszer csak újabb versenytárssal kell majd, hogy szembenézzenek?

 Úgy látjuk, hogy a többi működő regionális repülőtér, vagy a fejlesztési folyamatában levő repülőtér beruházás megtérülése vagy nem biztosított, mert nem éri el a nyereséges működtetéshez minimálisan szükséges legalább félmilliós utasforgalmat (pl Debrecen, Pécs, Sármellék) vagy bár Budapesttől való távolsága miatt elvben elérhetné azt, de a lakó- vagy természeti környezet nem alkalmas reptéri funkció megvalósítására (például ilyen Tököl, Kiskunlacháza, Veszprém). Szinte valamennyi beruházási lehetőséget mi is vizsgáltuk korábban, de úgy látjuk, hogy kiváló elhelyezkedése és megközelíthetősége révén az Alba Airport lényegében különbözik a többi fejlesztéstől, és kizárólag ennek a reptérnek van esélye a 2. legnagyobb magyar repülőtérré válni."

 Milyen előnyökkel járhat a régió turizmusa szempontjából egy ilyen fejlesztés?

 Magyarország 2 legfontosabb turisztikai desztinációja Budapest és a Balaton, az Alba Airport egyiktől 60, a másiktól 50 km-re helyezkedik el, közvetlenül az autópálya mellett. A meglévő vasúti összeköttetés pedig lehetővé teszi, hogy az utasok a majdani kiépült kelenföldi pályaudvaron közvetlenül a metróra szállhassanak át. A főváros turizmusának fejlődése szempontjából kulcsfontosságú, hogy legyen egy második, áraiban nemzetközi szinten is versenyképes repülőtere, mivel ezzel biztosítható, hogy az egymással rendkívül éles versenyben álló légitársaságok magyarországi (budapesti) járatot válasszanak más célpontokkal szemben, amikor kapacitásaik leggazdaságosabb kihasználásáról döntenek. A desztinációk számának növekedése, különösen, ha ez alacsony díjakkal párosul, jelentősen hozzá tud járulni a turizmus fejlődéséhez. Budapest számára közvetlen előny, hogy a turizmus növekedése iparűzési és egyéb adóbevételeket generál, és újabb beruházásokra ösztönöz. Az Alba Airport megnyitása Budapest számára azt is jelenti, hogy csökkennek a jelenleg igen zsúfolt légtérrel járó környezeti hatások is a kedvezőbb forgalom eloszlás miatt.

 Mit hozhat a fejlesztés a közvetlen régiónak? 

 A repülőtérhez kapcsolódó beruházások, a reptér működtetése, a reptérhez érkező turista forgalom mind-mind munkahelyeket és üzleti lehetőségeket fognak teremteni a helyiek számára. A közlekedési- és üzleti infrastruktúra ilyen mértékű fejlődése Budapest közelségével és a fehérvári környék képzett munkaerőpiacával párosulva rendkívül vonzóvá teheti ezt a régiót a magas hozzáadott értékű iparágakban tevékenykedő cégek számára. A fehérvári Kodolányi Főiskolán évente több száz hallgató végez turizmus szakon, számukra, valamint a katonai repülésből kikerült helybeliek számára is kiváló munkalehetőséget kínál ez a fejlesztés. Várhatóan ismét gyorsul majd a nemzetközi cégek betelepülése a környéken, ezért is alakítunk ki mi is egy mintegy 110 hektáron elhelyezkedő üzleti- és ipari parkot, melyben termelő- és logisztikai cégek megtelepülését reméljük, de a területen korszerű irodaparkot is tervezünk a betelepülni vágyó szolgáltató cégek számára. Külön öröm számunkra, hogy a helyi politika is felismerte a reptérfejlesztés által generált előnyöket, és sikerült az összes helyi országgyűlési képviselő támogatását megnyernünk, pártállásra való tekintet nélkül.

Gazdaság

  1. Tudományos és innovációs parkok

    Tudományos és innovációs parkok létrehozására pályázhatnak az egyetemek. A Neumann János Program 340 milliárd forintos kerete lehetőséget nyújt a felsőoktatási intézményeknek, hogy a science parkok létrehozásával összekapcsolják az erős ipart, a növekvő gazdaságot, a bővülő tudáskincset és a kiváló szakképzési lehetőségeket – jelentette be Székesfehérváron tartott sajtótájékoztatóján dr. Hankó Balázs.

    2024.05.02.
  2. 14 milliós támogatás

    Újabb, közel 14 millió forintos támogatást nyújtott a Howmet-Köfém Kft. az Alba Innovár Digitális Élményközpont számára. Az erről szóló csekket jelképesen hétfőn adták át. A hozzájárulás egy újabb fontos lépése a tudásközpont és a cég között hét éve fennálló, folyamatos együttműködésnek.

    2024.04.29.
  3. Jubileum a Densoban

    Jubileumi ünnepségen köszöntötte a duális képzésben résztvevő partnereket, diákokat, oktatókat a Denso. A vállalat 2013-ban indította el első duális osztályát, melynek idén ünneplik a kerek évfordulóját. Az eseményen Szincsák Attila, a Denso Gyártó Magyarország Kft. ügyvezető igazgatója, valamint dr. Cser-Palkovics András polgármester köszöntötték a megjelenteket.

    2024.04.26.
  4. Újabb Daniella telephely

    Második telephelyét nyitotta meg Székesfehérváron a több mint 30 éves szakmai tapasztalattal rendelkező Daniella Villamosság. A piacvezető, debreceni székhelyű családi vállalkozás új egységében az ipari partnerek körében felmerülő villamossági igények teljeskörű kiszolgálására törekszik.

    2024.04.24.