Közeleg a határidő: várják a fiatalok jelentkezését a Fehérvári Versünnepre

Közeleg a határidő és a válogató napja, így a szervezők arra kérik a Fehérvári Versünnep iránt érdeklődő fiatalokat, hogy mielőbb, lehetőleg február 16-ig adják be jelentkezüket. A tehetségkutató zsűrielnöke idén is Kubik Anna Kossuth- és Jászai Mari-díjas érdemes művész lesz.
2024.02.14. 16:03 |
Közeleg a határidő: várják a fiatalok jelentkezését a Fehérvári Versünnepre

A Fehérvári Versünnepet 2010-ben hívta életre a Fehérvár Médiacentrum, amelyet azóta is a Székesfehérvári Egyházmegyével, Székesfehérvár Önkormányzatával, a Szent István Hitoktatási és Művelődési Házzal, valamint a Vörösmarty Színházzal együttműködve szerveznek meg. A tehetséggondozó programhoz szorosan illeszkedik a Székelyföldi Verstábor, ahol a Fehérvári Versünnep résztvevői mellett Kárpátaljáról, a Vajdaságból, Felvidékről és a vendéglátó Székelyföldről is érkeznek fiatalok. A tábor az alapító emlékére 2016 óta Varga Sándor nevét viseli.

A XIV. alkalommal meghirdetett, idei versenyre ismét a 9-13. osztályos diákok jelentkezhetnek, akik székesfehérvári középfokú oktatási intézmény tanulói a 2023/24-es tanévben, vagy a Székesfehérvári Egyházmegye valamely egyházi középfokú oktatási intézményében tanulnak a 2023/24-es tanévben, vagy más település középfokú oktatási intézményének tanulói, de székesfehérvári állandó lakhellyel rendelkeznek. A zsűri elnöke ezúttal is Kubik Anna Kossuth- és Jászai Mari-díjas érdemes művész lesz.

A hivatalos jelentkezési határidő február 21., de mivel a válogatót már a jövő hétvégén megtartják, így a szervezők arra kérik a fiatalokat, hogy mielőbb, lehetőleg február 16-ig juttassák el hozzájuk jelentkezésüket.

Ezt  személyesen, vagy postai úton (Székesfehérvár, Szent Vendel u. 17/a), vagy online, a versunnep2024@fmc.hu e-mail címen tehetik meg.