-
Felújították a hadisírokat
A Szentlélek katonatemetőben lévő magyar hadisírok felirata újult meg a Magyar Honvédség és a hagyományőrző civil szervezetek összefogásának köszönhetően. Az MH Katonai Igazgatási és Központi Nyilvántartó Parancsnokság 6. Hadkiegészítő és Toborzó Iroda koordinálásával, a fehérvári helyőrségben szolgáló parancsnokságok önkéntes katonái, valamint az Árpádban és a Hunyadian tanuló kadétok a héten 345 egyéni sírtáblán festették újra a feliratokat.
2024.05.20. -
Elhunyt dr. Cseh József
Elhunyt Székesfehérvár Pro Civitate díjjal kitüntetett polgára, dr. Cseh József. A szülész-nőgyőgyász, onkológus főorvos több mint harminc évvel ezelőtt hozta létre az onkológiai fekvőbetegosztályt a Fejér Vármegyei Szent György Egyetemi Oktató Kórházban.
2024.05.20. -
Vármegyenap Móron
Mór adott otthont a Fejér Vármegyei Önkormányzat legnagyobb ünnepének idén. A Vármegyenapon ünnepi közgyűlést tartottak, ahol átadták az önkormányzat kitüntetéseit.
2024.05.17. -
A Vöröskereszt világnapját ünnepelték
Május 8-a a Vöröskereszt Világnapja, május 16-án pedig a Magyar Vöröskereszt megalakulását ünnepeljük. A Világnaphoz kapcsolódóan ünnepséget rendezett a Fejér Vármegyei Szervezet.
2024.05.17.
Közel 200 millió forintból újult meg az Alba Regia Műszaki Kar internetes hálózata és számítógépparkja
Az Óbudai Egyetem a „Felsőoktatási infrastruktúra fejlesztése” pályázata keretében elnyert keretösszeget a képzéssel, oktatással, kutatással kapcsolatos infrastruktúrájának és eszközparkjának fejlesztésére fordította a székesfehérvári telephelyén.
A projekt kapcsán dr. Cser-Palkovics András polgármester kiemelte, hogy a hallgatóknak egyre korszerűbb tudásra van szüksége ahhoz, hogy megállják a helyüket leendő munkahelyükön, hiszen a technológia nagyon gyorsan fejlődik. "A technológia mögött levő tudás is egyre szerteágazóbb és ezek az eszközök egyre több dologra adnak lehetőséget." - tette hozzá a polgármester, aki szólt arról is, hogy a megfelelő eszközpark, hálózat és infrastruktúra alapvető ahhoz, hogy versenyképes tudást szerezzenek a hallgatók.
Prof. Dr. Kovács Levente elmondta, hogy az Óbudai Egyetem gyakorlatorientált intézményként elsők között fogalmazta meg az országban, hogy az ipar 4.0 irányába kell lépnie. Ehhez rengeteg ipari szereplőnek kell becsatlakoznia az egyetemi képzésbe, ugyanakkor már az alapozó képzésben biztosítani kell a megfelelő infrastruktúrát a hallgatók számára.
Ormándi Gabriella, az Óbudai Egyetem kancellárja szerint alapvető cél volt az informatikai eszközök cseréje és a WiFi lefedettség biztosítása. Ennek fontosságára a járványügyi helyzet is rávilágított: szeretnének a hallgatóiknak minél szélesebb tudást átadni akkor is, ha nincs lehetőség a hagyományos formában történő képzésre. A kancellár kiemelte, hogy csak a XXI. század színvonalának megfelelő eszközökkel lehet minőségi oktatást végezni, ennek jegyében szereztek be a grafikus és számításigényes programok futtatására is alkalmas mintegy 251 darab PC-t, 100 db laptopot, valamint építettek ki 10 Gbps sávszélességű internetkapcsolatot.
10 Gbps sávszélesség és Wi-Fi 6 rendszer az Alba Regia Műszaki Karon
A projekt részleteit Kulcsár Attila, ÓE Kancellária Informatikai Osztály alprojektvezetője ismertette. A fejlesztés eredményeként Székesfehérváron három helyszínen - a Budai út 45., a Pirosalma utca 1-3., és a Hosszúsétatér 8. szám alatt - valósult meg a WiFi lefedettség biztosítása a legmodernebb Wi-Fi 6 rendszerrel. Az oktatásban használt elavult számítógép állományt korszerű, a grafikus és számításigényes programok futtatására is alkalmas eszközökre cserélték le, összesen 251 db PC-t vettek a 13 laborba. Az új generációs tűzfal és aktív hálózati elemek cseréjével 10 Gbps sávszélességű gerinchálózatot és internetkapcsolatot építettek ki, valamint fejlesztették a könyvtári eszközparkot is A/2 és A/3 lapolvasókkal az egyetemi dokumentumok digitalizálásért. A beruházásnak köszönhetően továbbá az intézmény 100 db notebook-kal gazdagodott, ami a munkatársakat hatékonyan segítette az online oktatásra való átállás során.
A "FELSŐOKTATÁSI INFRASTRUKTÚRA FEJLESZTÉSE SZÉKESFEHÉRVÁRON" megnevezésű, EFOP-4.2.1-16-2017-00020 azonosítószámú projekt keretében az ÓE Alba Regia Műszaki Karon a számítógépes és az internetes hálózatot újították meg 2017.09.01 – 2020.09.28.-ig terjedő időszakban, az Európai Unitól és a Magyar Államtól kapott 198 477 001 Ft vissza nem térítendő támogatási összeg segítségével. A projekt a Széchenyi 2020 program keretében valósult meg.
Prof. Dr. Györök György, az ÓE Alba Regia Műszaki Kar dékánja a projekt kapcsán köszönetét fejezte ki a résztvevőknek. Hangsúlyozta, hogy az Óbudai Egyetem abban a speciális helyzetben van, hogy az informatika és digitális technika nemcsak az oktatás eszköze, hanem tárgya is. Ennek megfelelően 3-5 évente meg kell újítani az eszközparkot, így reménykednek abban, hogy erre is lehetőség lesz majd a jövőben.
A rendezvényen részt vett Mészáros Attila alpolgármester, valamint az egyetem, a kar vezetői is.