-
Felújították a hadisírokat
A Szentlélek katonatemetőben lévő magyar hadisírok felirata újult meg a Magyar Honvédség és a hagyományőrző civil szervezetek összefogásának köszönhetően. Az MH Katonai Igazgatási és Központi Nyilvántartó Parancsnokság 6. Hadkiegészítő és Toborzó Iroda koordinálásával, a fehérvári helyőrségben szolgáló parancsnokságok önkéntes katonái, valamint az Árpádban és a Hunyadian tanuló kadétok a héten 345 egyéni sírtáblán festették újra a feliratokat.
2024.05.20. -
Elhunyt dr. Cseh József
Elhunyt Székesfehérvár Pro Civitate díjjal kitüntetett polgára, dr. Cseh József. A szülész-nőgyőgyász, onkológus főorvos több mint harminc évvel ezelőtt hozta létre az onkológiai fekvőbetegosztályt a Fejér Vármegyei Szent György Egyetemi Oktató Kórházban.
2024.05.20. -
Elhunyt Cseh József
Elhunyt Cseh József a Fejér Vármegyei Szent György Egyetemi Oktatókórház nyugalmazott főorvosa.
2024.05.20. -
Vármegyenap Móron
Mór adott otthont a Fejér Vármegyei Önkormányzat legnagyobb ünnepének idén. A Vármegyenapon ünnepi közgyűlést tartottak, ahol átadták az önkormányzat kitüntetéseit.
2024.05.17.
Köszönet a Székesfehérvári Királyi Napokon dolgozóknak és résztvevőknek
Székesfehérvár polgármestere – a közösségi oldalain már közzétettek szerint – a város Önkormányzata és minden szervező nevében ezúton is köszöni a 2019-es Székesfehérvári Királyi Napokon dolgozóknak a programsorozaton tanúsított helytállásukat, amellyel hozzájárultak ahhoz, hogy idén is felejthetetlen élményekkel zárult a látogatók számára az ünnepi időszak.
2019.08.21. 13:51 |
A szervezők azoknak a fehérváriaknak a megértéséért és türelméért is hálásak, akik az ünnepségsorozat miatt bevezetett ideiglenes forgalomkorlátozásokban, területrendezésekben érintettek voltak.
A különböző fórumokon az itt élőktől, valamint a programokra ide látogatóktól rengeteg visszajelzés érkezett, Dr. Cser-Palkovics András köszöni, hogy a résztvevők felejthetetlenné tették Székesfehérváron a Királyi Napokat, hogy ismét ennyien ünnepeltek közösen Szent István városában.