-
Elrajtolt a II. Senshi Kupa
A székesfehérvári Senshi Karate-Do Egyesület szervezésében szombat délelőtt közel 200 versenyző részvételével rendezték meg a II. Senshi Kupát. A verseny több korosztályban, három páston zajlott az István Király Általános Iskolában.
2024.05.11. -
ARAK 100
Fennállásának 100. évfordulóját ünnepelte pénteken délután az Alba Regia Atlétikai Klub a Városháza Dísztermében. Az eseményen megemlékeztek az elmúlt évtizedek nagy eredményeiről, valamint díjazták az ARAK kiemelkedő sportolóit, edzőit, vezetőit.
2024.05.10. -
Rögbisek a Városházán
Jelentős győzelmet tudhat magáénak a Fehérvári Rugby Club, a cél pedig az NB1-ben való szereplés. A csapatot Cser-Palkovics András látta vendégül a Városházán.
2024.05.08. -
Faültetés Sukorón
15 darab facsemete elültetésére került sor Sukorón. Az első növényeket a Sukorói Óvoda és Minibölcsődénél ültették el, majd a sportpályánál és a játszótéren folytatódott a fák ültetése.
2024.05.08.
Kosárlabda-utánpótlás: megkezdődtek az egyeztetések
A héten megkezdte munkáját az a munkacsoport, amely az Önkormányzat kezdeményezésére, Pukler Gábor vezetésével alakult, az Alba Regia SC és a Dávid Kornél Kosárlabda Akadémia között kialakult feszült helyzet rendezésére. A munkacsoportba DKKA Dávid Kornélt, Matus Gábort és Minárovits Jánost, ARSC Balássi Imrét, Molnár Tamást és dr. Kovács Zsoltot delegálta.
Az egyeztetésben résztvevő felek kérésére változtatás nélkül közöljük az első ülés emlékeztetőjét, a nyilvánosságot is tájékoztatva a tárgyalásokról:
„A munkacsoport megkezdte a munkáját, amelynek első megbeszélése után a következő megállapodások születtek:
- Az ARSC visszaajánlja a Bory Jenő Általános Iskola termét a DKKA-nak;
- Az Egyesület 2018.09.30-ig toborzást végez a 10-12 év es korosztályban, annak eredményétől függően a többi – az Egyesület által foglalt – termeket megvizsgálja és amennyiben felszabadulnak időpontok, visszaajánlja a DKKA-nak;
- A következő három hónapban a felek tárgyalásokat folytatnak a következő bajnoki évadtól kezdődő időszakra az együttműködés formájára, szabályozására. Egyértelműen dekralált célja a feleknek, hogy az Alba Fehérvár felnőtt csapata(i) számára neveljenek játékosokat;
- Mind az ARSC, mind a DKKA sportolói díjmentesen látogathatják az Alba Fehérvár mérkőzéseit, amelynek technikai (beléptetés) feltételeit a felek kidolgozzák.
- A munkacsoport következő ülésére október 2-án kerül sor.”
A város örül, hogy érdemi előrelépés történt a gyerekek érdekében, de még tovább kell dolgozni – így összegezte Székesfehérvár polgármestere, dr. Cser-Palkovics András a munkacsoport ülésén született döntéseket. „Örülünk, hogy további termeket ad át az Egyesület a DKKA-nak. Ennek áttekintése hosszabb időt igényel, így október elején véglegesítik a felek az idényre vonatkozó teremhasználatot. Külön örülünk neki, hogy folytatódik a 2015-ben indított jó gyakorlat és mind az Egyesület, mind a DKKA sportolói díjmentesen látogathatják az Alba Fehérvár mérkőzéseit. Bebizonyosodott, hogy a megoldásokat a tárgyalóasztal mellett lehet megtalálni. Köszönjük a felek együttműködési szándékát. A város a jövőben is kész minden segítséget megadni, hiszen a kosárlabda a város egyik legfontosabb stratégiai sportága. Tovább kívánjuk fejleszteni a sportág infrastruktúráját, kosárligetek kialakításával és további iskolai tornatermek felújításával.”
Székesfehérvár Önkormányzata az elmúlt években társadalmi adókedvezménnyel számos tornatermet újított fel. A fejlesztések összköltsége több mint 180 millió forint volt eddig, amelyből 60 millió forintot önrészként saját forrásból biztosított a város. A Székesfehérváron az elmúlt időszakban megújult tornatermek listája az alábbiakban olvasható.
Önkormányzat által felújított tornatermek:
- Hétvezér Általános Iskola – DKKA használja
- Kossuth Lajos Általános Iskola – DKKA használja
- Deák Ferenc Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakgimnázium és Szakközépiskola – DKKA használja
Bory Jenő Általános Iskola – DKKA használja
- Tóvárosi Általános Iskola – Egyesület használja
- Tóparti Gimnázium és Művészeti Szakgimnázium – Egyesület használja
- Teleki Blanka Gimnázium és Általános Iskola Sziget utcai tagintézménye – Egyesület használja
- Németh László Általános Iskola – Egyesület használja
A Székesfehérvári Szakképzési Centrum által felújított tornatermek:
- Széchenyi István Műszaki Szakgimnázium és Szakközépiskola – DKKA használja
Még nem felújított tornatermek:
- Vasvári Pál Általános Iskola – DKKA használja
- Zentai Úti Általános Iskola – DKKA használja
- II. Rákóczi Ferenc Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola – DKKA használja
- Széna Téri Általános Iskola régi tornaterme – DKKA használja
- Vörösmarty Mihály Ipari Szakgimnázium és Szakközépiskola – DKKA használja