Kosárlabda: „A halványnál is fehérebb árnyalat” = vereség

Az Alba Fehérvár férfi kosárlabdacsapata három győzelem után fogadta a tabella utolsó előtti helyezettjét, a Paks együttesét. Tudtuk, hogy Atomváros csapata nem ilyen gyenge, minta helyezése, de akkor is joggal bízhattak a győzelemben a szurkolók.
2021.12.27. 21:09 |
Kosárlabda: „A halványnál is fehérebb árnyalat” = vereség

ALBA FEHÉRVÁR-ATOMERŐMŰ SE 73-85 (24-20, 18-18, 12-28, 19-19)

Úgy kezdődött, hogy felváltva vezettek a csapatok az első negyedben. Néhány védekezési hiba miatt egy ideig a vendégeknél volt a minimális előny. Ha a palánk alatti területet védték a hazaiak, akkor kintről találtak be, ha kint védekeztek, akkor meg a palánk alatt voltak eredményesek a paksiak. A játékrész végére összekapta magát az Alba, és ennek köszönhetően négy pontos előnyükkel zárult ez a rész. A következő 10 percből eltelt több, mint négy, és a Fehérvár még nem szerzett pontot, az ellenfél meg tizenkettőt, így nyolc volt nekik. Ezt követően ők rontottak többet, összeszedettebb lett a hazaiak játéka a mintegy 1200 hívük örömére, és a nagyszünetre megmaradt a négypontos előnyük.

Térfélcsere után megint jött az a bizonyos pontatlan négy perc 0-11-gyel. Sebaj, majd megint összekapja magát a sereg, visszaáll a rend, és újra vezet az Alba Fehérvár, gondoltuk. Rosszul. Nem volt nagy a hátrány, csak a 28. percben lépett a 10 pontos határ fölé a Paks. Ezt a negyedet 16 ponttal nyerte meg a vendég, de persze hátra volt még 10 perc, adott volt a lehetőség a fordításra, a győzelemre. De valójában esély sem volt rá. Nem lehet úgy nyerni, hogy a triplákat csak 17 százalékkal értékesíti a csapat, a 29 kísérletből csak öt talál. (Ugyanez a mutató a Paksnál 54,2 volt!) Nem lehet úgy nyerni, hogy két tripla kísérlet még a gyűrű környékét sem találta el, vagy egy távoli dobás az egy lépésre álló vendég kezében landolt. Nem lehet úgy nyerni, hogy egy kiemelkedő teljesítmény sincs a csapatban. Talán az egy Fakaude volt, aki nagyjából jól teljesített. Nem lehet így nyerni, hogy a gyűrűtől egy lépésre senkitől sem zavarva nem talál be a fehérvári játékos… Ez egy ilyen nap volt: a hazaiaknak sok minden nem sikerült, a Paksnak eg minden.

A csapat küzdeni akarását lehet dícsérni, de ez most magában kevés volt.

Sajnálatos, hogy az Alba Fehérvár nem is nyert!

ALBA FEHÉRVÁR: Pongó Marcell 7, Vojvoda 13/6, L. Smith 8, FAKUADE 12/3, Omenaka 2.
Csere: Stark 8, Szabó Zs. 5, Lukács N. 8, Laksa 10/6, Takács Milán,
Edző: Matthias Zollner.

PAKS: K. BROWN 19/9, Frank, D. Taylor 8/6, EILINGSFELD 29/6, Goins 6/6.
Csere: BRZOJA 14/6, Buljevic 2, Kovács Á. 3/3, Pajor, Kis R. 4/3.
Edző: Petar Mijovics.

Vezette: Győrffy P. A., Tóth C., Fodor

Az eredmény alakulása: 3. p.: 4-6, 5. p.: 10-8, 8. p: 19-16, 12. p: 24-27, 15. p.: 24-32, 18. p.: 32-35, 22. p.: 42-43, 25. p.: 46-52, 28. p.: 50-62, 32. p.: 58-66, 35. p: 63-76, 38. p.: 68-79.

MESTERMÉRLEG:
Matthias Zollner: - Győzelemre készültünk, bár számítottunk arra, hogy lesz olyan mérkőzés, amit elveszítünk a győztes sorozat után, de nem gondoltam arra, hogy ez a Paks ellen fog bekövetkezni. Eilingsfeld János volt a kulcsfigura, aki nagyszerűen játszott. Egy másik, sokkal szebb arcunkat kell mutatni Szombathelyen, a Falco ellen szeretnénk javítani.

Petar Mijovics: - Négy mérkőzésből hármat megnyertünk, ez egyértelműen bizonyítja azt, hogy jó úton járunk. Nagyon fontos és a megérdemelt győzelmet arattunk az Alba ellen! Nem nézünk nagyon hátra, sem előre, inkább mindig a következő mérkőzése készülünk. Az Alba nehéz ellenfél, hazai pályán különösen, ezért is nagyon értékes ez a siker. Nagyon jó ütemben és pontosan dobtunk, valamint a védekezésünk is összeállt, ennek köszönhetjük a győzelmünket.