-
Parkőrök Fehérváron
A Városgondnokság tavasz eleje óta fokozatosan vezette be a köztisztasági tevékenységébe a parkőri szolgálatot. Több helyszínen: a Zichy ligetben, a Rózsaligetben, a Jávor Ottó téren, továbbá a Halesz parkban, valamint a Palotavárosi szabadidőparkban, váltott műszakban összesen hat ember dolgozik parkőrként.
2024.05.17. -
Segítség az induláshoz
A város Önkormányzata által indított gyermekvédelmi, gyermekjóléti és szociális program keretében bérlakással segítik a Városgondnokságnál dolgozó Fernandez-Radics Dávid életkezdését, aki 18 évesen a Befogadlak Baptista Gyermekotthonból költözik át a Mura utcai lakásba.
2024.05.17. -
Virágos Székesfehérvár 2024.
Több mint négyezren pályáztak sikeresen és vesznek részt a Virágos Székesfehérvárért programban. Idén is négy kategóriában indulhattak a fehérváriak, akik a virágcsomagok mellett esővízgyűjtőre, valamint komposztálóra is benyújthatták igényüket. A családi házak kertjeiben használt eszközöket követően, csütörtökön megkezdődött a virágcsomagok kiosztása az Oázis Kertészetben.
2024.05.16. -
Görög táncház szombaton
Görög táncházat rendeznek május 18-án, szombaton 15.00 órai kezdettel a VOKE Vörösmarty Mihály Művelődési Házban. A programon a Sirtaki Tánccsoport oktatja a lépéseket, és fontos információ, hogy nem szükséges párban érkezni.
2024.05.16.
Környezettudatosságra nevelő programok a Titkok Házában
A Titkok Háza Tudományos Élményközpont éppen ezért több olyan programot is indított már, amelyekkel a közvetlen tudásátadáson felül a környezettudatos szemlélet fejlesztését is szolgálják.
A kínálat most két olyan programmal bővül, amelyek célja, hogy receptet kínáljanak a környezettudatos szemléletmód gyakorlati életbe történő átültetéséhez. Az okos otthon tervezésével foglalkozó új program azokat a tudáselemeket igyekszik átadni, amelyek a modern technológiák felhasználásával a tudatosan tervezett, hatékony energia-gazdálkodási eszközök használatához szükségesek. Nem csak a használatot, hanem az okos eszközök programozását is oktatják.
A No waste című program áttekintést nyújt a hulladékkeletkezés folyamatáról, a mindannyiunk háztartásában keletkező kommunális hulladékokra fókuszálva. Áttekinti a kommunális hulladékok keletkezésének megelőzési lehetőségeit. Betekintést nyújt a keletkező hulladékok ipari méretekben történő hasznosítási formáiba.
A Titkok Háza 14 általános iskolai partnerének okos otthon készletet biztosít annak érdekében, hogy saját programokat is tervezhessenek a témakörben. 18 középiskolai partnerüknek pedig olyan STEM alapismeretek oktatását segítő eszközcsomagot adnak át, amely szenzoros érzékelésen alapuló vezérlések programozásába segít belekóstolni a diákoknak.