-
Kőbán Rita az MCC-ben!
Május 21-én kedden 17 órától a magyar sport olyan legendáival találkozhatunk az MCC székesfehérvári központjában, mint Kőbán Rita kétszeres olimpiai bajnok kajakozó és Jónyer István négyszeres világ és Európa-bajnok asztaliteniszező.
2024.05.17. -
Triatlon tábor
A Honvéd Szondi Sportegyesület Triatlon Szakosztálya ebben az esztendőben is meghirdeti nyári táborát. Az iskolás korú gyerekek két turnusban vehetnek részt a napközis táborban.
2024.05.17. -
Ismét a pályán Kalmár
Ha minden jól alakul, a 2024/25-ös szezonban újra keretében láthatja Kalmár Zsoltot a Fehérvár FC svéd, lengyel trénere. A játékos mint mondja, nagyon jó ütemben halad a fél éve történt sérüléséből való felépülés.
2024.05.16. -
Tisztesség, fegyelem, becsület
A székesfehérvári Senshi Karate-Do Egyesület szervezésében közel 200 versenyző részvételével rendezték meg a II. Senshi Kupát. A verseny több korosztályban, három páston zajlott az István Király Általános Iskolában.
2024.05.14.
Kori-liget - reggeltől estig várják a korcsolyázókat a belvárosban
A téli szünetben is várja a jeges sportok szerelmeseit a Kori liget Fehérváron. Az óvodás és iskolás csoportok - előzetes bejelentkezés alapján - idén is térítésmentesen korcsolyázhatnak a Zichy ligeti jégpályán hétköznap délelőttönként. A ligetben korcsolya kölcsönző és büfé is várja a vendégeket. A jegyárak nem változtak, minden belépő a tavalyi áron maradt és családi jegy, illetve bérlet is kapható.
2012.12.18. 09:17 |
A téli szünetben is várja a jeges sportok szerelmeseit a Kori liget Székesfehérváron. Az óvodás és iskolás csoportok - előzetes bejelentkezés alapján - idén is térítésmentesen korcsolyázhatnak a Zichy ligeti jégpályán hétköznap délelőttönként. A ligetben korcsolya kölcsönző és büfé is várja a vendégeket. A jegyárak nem változtak, minden belépő a tavalyi áron maradt és családi jegy, illetve bérlet is kapható.
A Zenepavilon köré épült, a legmodernebb jégképző eljárással készült műjégpálya közel 700 négyzetméteren várja látogatóit február végéig. Az idei évben hét méterrel szélesebb a korcsolyázható felület. Megújult a korlátrendszer, a díszkivilágítás és a hangtechnika is. Az újdonságok között szerepel, hogy megépül a melegedő is a korcsolyapálya mellett. A délutáni órákban és hétvégén belépődíj ellenében vehetik igénybe a látogatók a Kori Liget szolgáltatásait, amelyek között szerepel korcsolya és jégkorong felszerelések bérlése is.