„Könyvet a kezünkbe venni a 21. századról is szól”

„Könyvet a kezünkbe venni nemcsak a 20. századról, hanem a 21. századról is szól.” – ezekkel a szavakkal nyitotta meg dr. Cser-Palkovics András polgármester a 88. Ünnepi Könyvhét és 16. Gyermekkönyvnapok székesfehérvári rendezvénysorozatát. Az ünnepség díszvendégeiként Tari István külhoni költő és L. Simon László író-költő köszöntötték a közönséget. A Városház téren Pálfalvi Andrásnak átadták a Vajda János-díjat, amelyet az In memoriam Takács Imre című versével nyert el.
2017.06.09. 17:23 |
„Könyvet a kezünkbe venni a 21. századról is szól”

A Városház téren pénteken délután a Fehérvári Versünnep fiataljai adtak verses-zenés műsort, ezután került sor a 88. Ünnepi Könyvhét és 16. Gyermekkönyvnapok megnyitójára. Dr. Cser-Palkovics András polgármester köszöntötte a Könyvhét díszvendégeit, majd megemlékezett a hétfőn elhalálozott Jókai Annáról, aki 2012-ben volt a városi rendezvénysorozat meghívottja, és a közösség nevében fejezte ki mély fájdalmát a veszteséggel kapcsolatban. Majd köszöntötte a kiállító kiadókat, a szervezőket-rendezőket, és köszönetet mondott a csatlakozó intézményeknek, közöttük a Vörösmarty Mihály Könyvtárnak és a Vörösmarty Társaságnak.

A város polgármestere arról is beszélt, hogy "különösen fontos, hogy a programokkal, rendezvényekkel minél több embert meg tudjunk szólítani, minél többeket be tudjunk hívni Székesfehérvár Belvárosába, le tudjuk őket ültetni egy jó beszélgetésre, egy könyvismertetőre, egy író-olvasó találkozóra. Hiszen könyvet a kezünkbe venni nemcsak a 20. századról, hanem a 21. századról is szól. Kívánom, hogy személyes jó példával járjunk ebben elöl, mert van értelme – mi más sem igazolja ezt, mint a körülöttünk lévő versünnepesek, akik a város kulturális életének meghatározó szereplői, és fontos, hiteles reklámozói a könyveknek a saját generációjuk tekintetében.” A rendezvénysorozathoz zárszóként kellemes élményeket, jó beszélgetéseket kívánt a közönségnek.

A díszvendégek közül Tari István külhoni költő Anyamintákban szétáradva című versével köszöntötte a közönséget. A könyvnyomtatás régi szavaival építkező költemény azt fejezte ki, hogy a szerző generációjában a tudás képét a könyv határozta meg, ahhoz kapcsolódott – míg ma ez a képernyőhöz is kötődik, ami által kitágult a világ.

L. Simon László író-költő köszöntő szavaiban azt fogalmazta meg, hogy az első könyvének megjelenése, 1996 óta mindig törekedett arra, hogy Székesfehérváron, a szülővárosában is bemutassák a köteteit. A Könyvhét, eredetileg Könyvnapok szellemi atyjáról, Supka Gézáról megemlékezve azt fejezte ki, hogy a legfontosabb ebben az ünnepben az előítéletek, az ellenérzések félretétele, és az olvasás öröme, a varázslatos, sokszínű magyar nyelv felé forduló figyelem.

A Magyar Költészet Napján ötödik alkalommal versengtek a Vörösmarty Társaság termében a megyében élő költők, a közönség szavazatai alapján az In memoriam Takács Imre című költeményéért 2017-ben Pálfalvi András nyerte el a Vajda János-díjat. A Vajda Jánost ábrázoló bronz plakettet a szerző az alapítóktól, Iszkádi Erikától, a Gárdonyi Géza Művelődési Ház és Könyvtár igazgatójától és Bobory Zoltántól, a Vörösmarty Társaság elnökétől vette át.

Hagyományosan irodalmi estek, író-olvasó találkozók, koncertek, színpadi programok közül válogathatnak a székesfehérváriak a 88. Ünnepi Könyvhét és 16. Gyermekkönyvnapok kínálatából. A kulturális rendezvénysorozat összesen nyolc helyszínen zajlik, a kiadók és az intézmények sátrait a Városház téren kereshetik fel az érdeklődők. A különböző korosztályok mind találhatnak kedvükre való programot, jövő csütörtökig fellépnek többek között a versünnepes fiatalok, a Szabad Színház Prikulics csoportja, valamint bábelőadással és műsoros vetélkedővel érkezik a Maszk Bábszínház, Bálint András színművész pedig előadói esttel idézi fel Arany János művészi pályáját. A dedikálásokról és az író-olvasó találkozókról a www.fehervariprogram.hu honlapon olvashatók további részletek.