Elegáns és tartalmas élmények a Somorjai hangverseny sorozatban

Ismét útjára indítja a Somorjai Ferenc kamarazenekari hangversenysorozatot az Alba Regia Szimfonikus Zenekar. A pénteken kezdődő program négy 60 perces, különböző hangulatú és stílusú komolyzenei koncertet kínál négy helyszínen a könnyed, elegáns és tartalmas muzsika kedvelőinek.
2017.04.25. 16:04 |
Elegáns és tartalmas élmények a Somorjai hangverseny sorozatban

Székesfehérvár zenei életének maghatározó alakja volt Somorjai Ferenc kiváló zenetanár és kóruskarnagy. Sok évtizedes, kiemelkedő zeneszervezői és szakmai életútja előtt tisztelgett az Alba Regia Szimfonikus Zenekar a róla elnevezett új kamarazenei hangversenysorozat 2016-os elindításával. A tavalyi sikerek folytatásra ösztönözték a zenekart, így ismét megrendezik a négy, különböző hangulatú és stílusú komolyzenei koncertet négy helyszínen.Az Alba Regia Szimfonikus Zenekar 2015. január elseje óta önálló kulturális intézményként működik, azóta rálépett egy saját fejlődési útra, hogy elérje a kiemelt minősítést. A zenekar hagyományos hangversenyeit továbbra is Drahos Béla vezényli. Van értelme és célja a munkának, hiszen Székesfehérváron egyre bővül a klasszikus zenét szeretők tábora, az ifjúsági bérletben pedig idén plusz koncerteket kellett betervezni a nagy érdeklődésre való tekintettel. – emelte ki a sajtótájékoztatón Brájer Éva alpolgármester. Hozzátette: az új Somorjai Ferenc hangversenysorozat valóban könnyed, ám minőségi kikapcsolódást ígér a város zenerajongóinak. Az új koncertsorozat programja rendkívül különleges lesz köszönhetően a változatos műsornak és annak, hogy sokféle hangszer, illetve hangszeres és énekes szólista jelenik meg. – hangsúlyozta ifj. Major István, az Alba Regia Szimfonikus Zenekar igazgatója.

Április 28-án, pénteken 18.00 órától a Szent István Hitoktatási és Művelődési Ház Szent István termében rendezik meg a nyitó programot Simple Simphony címmel. Az esten a klasszikus, a romantikus és a 20. századi zene jeles mestereinek – Rossini, Boccherini, Csajkovszkij, Britten és Gershwin – műveiből összeállított válogatást hallhat a közönség. A produkció hangversenymestere Bujtor Balázs lesz, közreműködik továbbá Maróth Bálint gordonkaművész, aki a zenekarban és szólistaként is játszik majd. A sajtótájékoztatón tolmácsolt videoüzenetükben mindketten hangsúlyozták: örömmel fogadták a felkérést és szívesen csatlakoznak a fehérvári szimfonikusokhoz.

Június 1-jén, csütörtökön 20.30 órai kezdettel a Bory-vár ad otthont a Várszerenád című estnek, mely során két, kiválóan befogadható, kellemes zenemű – Suk Esz-dúr szerenádja és Rutter Antik szvitje – hangzik el. Az esten Drahos Béla vezényel és szólistaként is közreműködik.

Szeptember 17-én, vasárnap 19.30 órától a Ciszterci templom ad otthont a harmadik, Bach és Lipcse című hangversenynek, melyet a régizenével foglalkozó Dinyés Soma vezényel. A repertoárban Johann Sebastian Bach, valamint elődjei és kortársai zeneművei hangzanak el. Ismét találkozhatnak a zenerajongók a Kodály Zoltán Magyar Kórusiskola Exsultate Fiúkórusával, amely tavaly igen nagy sikert aratott Székesfehérváron.

Október 19-én, csütörtökön 18.00 órától – a sorozat megkoronázásaként – Bogányi Gergely Kossuth-díjas és Liszt Ferenc-díjas zongoraművész örvendezteti meg a fehérvári zenerajongókat A zongorista című esten. A sajtótájékoztatón elmondta, régi álma válik valóra azzal, hogy egyetlen koncerten két Mozart zongoraversenyt is eljátszhat a fehérvári muzsikusokkal, ami különleges, sok próbát igénylő, komoly feladat lesz számára.