Koncerttel és kiállítással veszi kezdetét az V. Emlékparki Nyár

Ötödik alkalommal szervezi meg nyári programsorozatát a pákozdi Katonai Emlékpark – Nemzeti Emlékhely. Az Emlékparki Nyár elnevezésű összművészeti fesztivál a rendszeres, nyáresti koncertek mellett képzőművészeti kiállításokkal, könyvbemutatókkal és hadtörténelmi témájú előadásokkal is várja a látogatókat. A júliusi és augusztusi hétvégéken is folytatódó rendezvénysorozatot pénteken nyitják meg.
2017.06.21. 07:39 |
Koncerttel és kiállítással veszi kezdetét az V. Emlékparki Nyár
A június 23-án 17 órakor kezdődő megnyitón Vargha Tamás, a Honvédelmi Minisztérium Parlamenti államtitkára, a program fővédnöke mond köszöntőt, majd megnyitja Ismail Khayat kurd képzőművész különleges festett köveit és festményeit bemutató kiállítását. A megnyitót követően a Magyar Honvédség Központi Zenekara ad koncertet. A rendezvény kültéri, az ünnepélyes megnyitóra és a koncertre az obeliszk mellett elhelyezett színpadon kerül sor.


Ismail Khayat 1944-ben született Kurdisztánban, 53 éve foglalkozik képzőművészettel. Műveiből Párizstól Japánon és Oroszországon át Dél-Koreáig számos országban rendeztek kiállítást, munkáit magángyűjtők is kedvelik. Ismail Khayat az Iraki Művészeti Egyesület és az Iraki Művészeti Szindikátus tagja.