-
Telekisek a First Fielden
A Fehérvár Enthroners Futball Akadémia és a Székesfehérvári Teleki Blanka Gimnázium és Általános Iskola közös sportnapján több mint kétszáz felső tagozatos diák sportolt a Takarodó úti First Fielden. A gyerekek megismerkedhettek a flag, valamint az amerikai futball szabályaival, továbbá a felnőtt csapat játékosaival közösen vonulhattak be és játszhattak egész délelőtt.
2024.05.10. -
Vasárnap játszik a Vidi
A labdarúgó OTP Bank Liga utolsó előtti, 32. fordulójában eldőlhet, mely csapatok végeznek dobogón a bajnok Fradi mögött, és akár meglehet a második, illetve harmadik helyezett is. A Fehérvár FC vasárnap Debrecenbe látogat, a meccs 19:30-kor kezdődik.
2024.05.10. -
Rögbisek a Városházán
Jelentős győzelmet tudhat magáénak a Fehérvári Rugby Club, a cél pedig az NB1-ben való szereplés. A csapatot Cser-Palkovics András látta vendégül a Városházán.
2024.05.08. -
Faültetés Sukorón
15 darab facsemete elültetésére került sor Sukorón. Az első növényeket a Sukorói Óvoda és Minibölcsődénél ültették el, majd a sportpályánál és a játszótéren folytatódott a fák ültetése.
2024.05.08.
Magabiztos győzelem - kiütötte az Alba Fehérvár a Körmendet
Már a második negyedben is érlelődött az Alba fölénye, de aztán nagyszünet után végleg állva hagyta a gyengén dobó Körmendet a Fehérvár, amely magabiztosan 88-59-re győzte le a tabella második helyén álló ellenfelét, azaz a fontos hétközi Európa-Kupa győzelem után újabb diadalt aratott. Legutóbb 2018 novemberében tudott zsinórban két meccset nyerni az Alba.
Az Alba Fehérvár az Európa-Kupában begyűjtött idegenbeli győzelemmel, a tabella második helyén álló pedig Körmend sorozatban négy megnyert bajnokival a tarsolyában készülődött a feldobáshoz. A nyitó negyedben hullottak a pontok, azzal együtt is, hogy a dobószázalékok egyik oldalon sem verdesték az eget. Olykor mutatott szépet a Fehérvár védekezésben és támadásban is, ami a legfontosabb a negyedben csak egyszer, rövid időre engedte át a vezetést a Körmendnek. Freemannak és Heathnek is voltak szép pillanatai, utóbbi triplájával a játékrész hajrájára öt ponttal lépett meg a Fehérvár.
A második negyedben még nagyobb mélyrepülésbe kezdtek a dobószázalékok, a Körmend kintről produkált pocsékul, de az Alba félidei 3/14 sem kerül be az évkönyvekbe, igaz Jesus Ramirez fiai legalább közelről viszonylag pontosak voltak. Négy és fél perc után Lóránt Péter unta meg a pontaszályt. Ebben a negyedben mindössze hat pontra volt képes a vendég csapat, viszont a Fehérvár is csak tizenhárom pontot tuszkolt kínkeservesen a kosárba. Mindenestre Zeno egész pályás szökése és zsákolása, majd triplája jót tett a fehérváriak önbizalmának, mert a nagyszünetre kilenc pontra növelték előnyüket.
A fordulás után valósággal letaglózta ellenfelét az Alba, miután pár perc alatt 12-0-ás futást vitt véghez, a többi között Heath és Lóránt pontjaival. Ekkor már cirka közte húsz volt az állás, természetesen az Alba javára. Ehhez persze a katasztrófálisan dobó Körmend is kellett, amelynek ekkor már végérvényesen kicsúszott a meccs a kezei közül. A félszáz pontot a harmadik játékrész második felében Zeno révén érte el a hazai együttes, ekkor 51-31-et mutatott az eredményjelző. Beindult az Alba-henger, amely módszeresen növelte a differenciát, ráadásul a negyed végén Filipovics mintaszerűen sapkázta le Ferenczet. 58-38-al pihenhetett rá Jesus Ramirez együttese az utolsó tíz percre.
A záró játékrész jószerével csak formaságnak tűnt, mert a vendégek dobásban produkált 36, illetve 9 százalékos mutatói ekkor sem javultak, az ötvenből sem volt egyszerű kijönnie a Körmendnek. Igaz ekkor az Alba is csak lassacskán gyűjtögette tovább a pontokat, a harmad derekára ezzel együtt is maradt a közel húsz pontos különbség. Aztán a hazai oldalon kezdtek hullani a kosarak. Három perccel a vége előtt Heath negyedik triplája már a közte huszonötöt eredményezte. Jordan nem mellesleg hatból hatot hintett be a meccsen, összesen 27 ponttal zárt, komoly érdemei voltak abban, hogy majd harminc pontos vezetésre tett szert az Alba a hajrára!
Alba Fehérvár - Körmend 88-59 (21-19) (13-6) (24-13) (30-21)
Alba Fehérvár: Keller 4 (3), 19 (6), Filipovics 9, Freeman 17 (6), Heath 24 (18), Lóránt 11, Bulllock 4, Tóth.