-
Pünkösdi Virágálom
Idén ismét virágkompozíciókat csodálhatunk a belvárosban Pünkösd alkalmából: az Országalma és a Szent István-emlékjel közötti részen hat virágbolt fogja színes-illatos növényekkel elárasztani a belvárost. A Pünkösdi Virágálom május 17-én, pénteken 17:30-kor megnyitó műsorral kezdődik: népdalok, néptáncosai, és galambröptetés lesz a Városház téren.
2024.05.15. -
Nyitott műtermek a Felsővárosban
Nyitott műterem programsorozatot indított a Székesfehérvári Művészek Társasága a Felsővárosi Alkotóházban, a Kertalja utca 8.szám alatt. A látogatók nyomon követhetik a műtárgyak születését a tervezéstől a kivitelezésig. Megismerhetik az ott alkotó képző- és iparművészeket, és az alkotás folyamatát. A Nyitott műterem programsorozat nyitó rendezvényére kedden került sor a Felsővárosi Alkotóházban.
2024.05.14. -
Kamarakoncert a legkisebbekkel
Második alkalommal hívták életre a Hermann László Kamarazene Találkozót. Az eseményen a zeneiskola hat évfolyamán tanuló zenészpalánták léptek zsűri előtt színpadra.
2024.05.14. -
Szimbólumok népzenei világunkban
Új programsorozattal jelentkezett a Szent István Művelődési Ház. Az első előadáson a népzenei kultúra szimbolikáját ismerhették meg az érdeklődők, Móser Zoltán előadásban.
2024.05.14.
Kirándulást szerveznek szombaton Gorsiumba és Fehérvárcsurgóra
Szombatra igazi hűsítő kultúrkoktélt kínál a Tourinform. A Hűsítő kultúra buszos kirándulás-sorozat első programján a gorsiumbeli Pompeji kiállítást és a fehérvárcsurgói Károlyi Kastélyt tekinthetik meg a résztvevők. A kirándulás regisztrációhoz kötött, minden érdeklődőt szeretettel várnak.
2017.06.02. 07:54 |
Nyári buszos kirándulásokat szervez a Tourinform minden júniusi és júliusi szombaton. Az első Hűsítő kultúra program június 3-án, 14 órakor indul a Skála mögötti parkolóból, az úticél a Gorsium Régészeti Park a Pompeji – Élet és halál a Vezúv árnyékában című kiállítás megtekintésével és a Károlyi Kastély Fehérvárcsurgón. Ez a kultúrkoktél valódi felfrissülést ígér a kastély falai között és a parkban, valamint a klimatizált kiállítótér szenzációs ókori leleteit megcsodálva – légkondicionált busszal.
A részvételi díjban az utazás, az idegenvezetés és a belépők is benne vannak: a felnőttek 4.800, a nyugdíjasok és a diákok 4.000, a hat év alatti gyermekek és a hetven éven felüliek számára 3.200 forintba kerül a kirándulás. A program regisztrációhoz kötött, a 22/537-261-es telefonszámon lehet hívni a Tourinform munkatársait.
A részvételi díjban az utazás, az idegenvezetés és a belépők is benne vannak: a felnőttek 4.800, a nyugdíjasok és a diákok 4.000, a hat év alatti gyermekek és a hetven éven felüliek számára 3.200 forintba kerül a kirándulás. A program regisztrációhoz kötött, a 22/537-261-es telefonszámon lehet hívni a Tourinform munkatársait.