-
Pünkösd a húsvéti időszak betetőzése, megkoronázása
Pünkösd a húsvét utáni hetedik vasárnapon és hétfőn megült ünnep, melyben a Szentlélek eljövetelére, az egyház alapítására és az egész világra kiterjedő missziós munka kezdetére emlékeznek. Ókeresztény szokás szerint pünkösd a húsvéti időszak megkoronázása, amelyet a keleti és a nyugati egyház egyaránt megünnepelt.
2024.05.20. -
Táncszínházi emlékezés a holokausztra
A Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének elnökével tárgyalt Székesfehérvár polgármestere vasárnap délután. A városházi egyeztetést követően Prof. dr. Grósz Andor és dr. Cser-Palkovics András közösen helyezték el az emlékezés követit és virágait a Zsinagóga-emlékműnél, majd megnézték a Kövek című balettelőadás premierjét a Vörösmarty Színházban.
2024.05.20. -
Kiállítás a Bartók Béla téren
A Székesfehérvári Művészek Társasága tárlata is megnyílt a Kortárs Művészeti fesztivál keretében. Az alkotásoknak ezúttal a Bartók Béla tér adott otthont.
2024.05.20. -
Dobozból kitörés
Különleges tárlattal várták a látogatókat a Kortárs Művészeti Fesztivál nyitónapján. Molnár Judit Lilla képzőművész új alkotói sémákat mutatott be tárlatán.
2024.05.20.
Királyok a Belvárosban - II. András és gyermekei érkeznek szombaton
A Királyok a Belvárosban sorozat évek óta népszerű nyári program Székesfehérváron, szombatonként rendre sokan összegyűlnek, hogy végignézzék a királyi óriásbáb-család tagjainak felvonulását.
Július 30-án, szombaton 17 órától II. András és gyermekei, IV. Béla és Szent Erzsébet „fogadják” az alattvalókat a belvárosban.
A felvonulást ezúttal is hagyományőrzők, a Borostyánkő Hagyományőrző Egyesület tagjai kísérik a Fő utcán, és bemutatót is tartanak a Városház téren. A 2013 óta működő egyesület a IX–XI. század időszakát, annak kultúráját, viseleteit, fegyvereit igyekszik bemutatni; nemcsak magyar, hanem a korban a Kárpát-medencében megjelenő más népeket, így például kései avarokat, szlávokat vagy vikingeket is megjelenítik. Fontosnak tartják, hogy a látogatók a korabeli mindennapokat, a konyhaművészetet, a kézműves hagyományokat is megismerjék. Bemutatóikkal számos nagy fesztiválon, múzeumi programon arattak már zajos sikert a nézők körében.
A menet 17 órakor indul a Vörösmarty Színháztól, a bemutatók a Mátyás király-emlékműnél és az Országalmánál lesznek. Az aláfestő zenét a Tabulatúra Régizenei Egyesület szolgáltatja, az óriásbábokat Cservenka Ferenc mutatja be a közönségnek.
A program zárásaként 18 órától a Zichy ligetben az Alba Regia Szimfonikus Zenekar fafúvós kvintettjének kiskoncertjét hallhatja a közönség. Közreműködik: Hámori Zsófia – fuvola, Fóris István – oboa, Dávid József – klarinét, Tóth Sára Rebeka – fagott, Balogh Bottyán – kürt. A műsor: Mozart – Fafúvós kvartett, Bernhard Krol – Laudatio (Balogh Bottyán), Haydn London Trio No. 1., C-dúr, 1. tétel (Hámori Zsófia, Fóris István, Tóth Sára Rebeka), Stravinsky: Three Pieces for solo clarine (Dávid József), Ibert: Trois piéce bréves.