-
Rendőrkézen a tolvaj
Közel egymillió forint összértékű kerékpárt és rollert lopott egy székesfehérvári férfi Püspökkertvárosban. A feltételezett elkövetőt a rendőrök napokon belül elfogták.
2024.05.24. -
Börtönben a rablók
A Székesfehérvári Járási Ügyészség vádirata alapján a Székesfehérvári Járásbíróság elítélte azt a két fiatalt, akik tavaly januárban a székesfehérvári vasútállomáson raboltak ki egy idős férfit.
2024.05.23. -
Nyitott szertárkapuk
2024-ben is folytatódik a tűzoltóság gyereknapi programja: a hónap utolsó vasárnapján, május 26-án Nyitott szertárkapukkal várják a családokat. A látogatókat délelőtt tíz és délután négy óra között fogadják a laktanyák, így a székesfehérvári is.
2024.05.21. -
Apját bántalmazta
A Székesfehérvári Járási Ügyészség súlyos testi sértés bűntette és más bűncselekmények miatt vádat emelt azzal a férfival szemben, aki felfüggesztett szabadságvesztés büntetésének próbaideje alatt bántalmazta apját.
2024.05.15.
Kilenc hónap alatt 183 lakástűz Fejérben - a katasztrófavédelem összefoglalója
A legnagyobb tűz és egyben a leghosszabb beavatkozás április 6-án történt Kápolnásnyéken, ahol egy 350 négyzetméteres, nádfedésű családi ház égett teljes terjedelmében. 40 hivatásos és önkéntes tűzoltó 9 járművel akadályozta meg, hogy a lángok a szomszédos istállóra és garázsra átterjedjenek. A tűz oltása az utómunkálatokkal együtt 18 órán át tartott.
Fejér vármegyében az első kilenc hónapban keletkezett lakástüzekben heten sérültek meg, 13-mal kevesebben, mint a tavalyi év hasonló időszakában, többségük füstmérgezést szenvedett.
2022 első három negyedévében egy ember vesztette életét lakástűzben, idén az év első kilenc hónapja nem követelt áldozatot a vármegyében, egészen október elsejéig, amikor egy hétvégi ház gyulladt ki Bakonycsernyén.
A kiérkező egységek egy embert kihoztak az épületből, ám az életét a gyors beavatkozás ellenére sem sikerült megmenteni.
A Fejér vármegyei lakástüzekhez összesen 410 tűzoltóautót riasztottak, a tűzoltók 130 órát töltöttek a tüzek oltásával. A tűz pontos keletkezési helyének, okának és idejének tisztázása érdekében 5 lakástűz után indult tűzvizsgálat. A leggyakrabban elektromos hiba (21 %), a fűtési rendszer hibája (17 %), nyílt láng (16 %), avar- vagy szemétégetés (9 %), sütés-főzés (8 %), a kémény műszaki állapota (4 %), illetve dohányzás (1 %) miatt gyulladt ki épület Fejérben. Három otthonban szándékos gyújtogatás miatt keletkezett tűz.
A legtöbb alkalommal a konyhában és a kéményben (14 %), illetve hálószobában és a tárolókban (8 %) csaptak fel a lángok.
A 183 tűzzel érintett lakóépületből csupán 1 otthonban volt füstérzékelő, holott ezek a készülékek már a tűz kezdeti fázisában megbízhatóan jeleznek, amikor még van idő cselekedni, az éppen meggyulladt tüzet eloltani, vagy kimenekülni és a tűzoltókat hívni.
Az otthon jellegű tüzek száma a fűtési szezonban a legmagasabb, így az előttünk álló három hónapban még nagyobb odafigyelésre lesz szükség.
Szén-monoxid miatt az első három negyedévben 24-szer riasztották a tűzoltókat Fejérben, ez megegyezik a tavalyi év hasonló időszakával. Idén 16 ember szenvedett valamilyen mértékű szén-monoxid-mérgezést a vármegyében, 12-vel többen, mint egy éve.
A legsúlyosabb esett egy gázfűtéses üzemben történt, ahol egy időben 13-an szenvedtek különböző mértékű szén-monoxid-mérgezést.
A szén-monoxid akkor jön létre, ha beltérben nyílt láng van, és a tűz környezetében nem megfelelő a levegő-utánpótlás. Ha elérhető a vízmelegítőnk, vagy fűtőeszközünk égéstere, látható a láng, akkor mindenképpen vásároljunk egy jó minőségű szén-monoxid-érzékelőt otthonra.