-
Felújították a hadisírokat
A Szentlélek katonatemetőben lévő magyar hadisírok felirata újult meg a Magyar Honvédség és a hagyományőrző civil szervezetek összefogásának köszönhetően. Az MH Katonai Igazgatási és Központi Nyilvántartó Parancsnokság 6. Hadkiegészítő és Toborzó Iroda koordinálásával, a fehérvári helyőrségben szolgáló parancsnokságok önkéntes katonái, valamint az Árpádban és a Hunyadian tanuló kadétok a héten 345 egyéni sírtáblán festették újra a feliratokat.
2024.05.20. -
Elhunyt dr. Cseh József
Elhunyt Székesfehérvár Pro Civitate díjjal kitüntetett polgára, dr. Cseh József. A szülész-nőgyőgyász, onkológus főorvos több mint harminc évvel ezelőtt hozta létre az onkológiai fekvőbetegosztályt a Fejér Vármegyei Szent György Egyetemi Oktató Kórházban.
2024.05.20. -
Elhunyt Cseh József
Elhunyt Cseh József a Fejér Vármegyei Szent György Egyetemi Oktatókórház nyugalmazott főorvosa.
2024.05.20. -
Vármegyenap Móron
Mór adott otthont a Fejér Vármegyei Önkormányzat legnagyobb ünnepének idén. A Vármegyenapon ünnepi közgyűlést tartottak, ahol átadták az önkormányzat kitüntetéseit.
2024.05.17.
Kiköltöztették a Móri út 8. lakóit - az életveszélyes házból senki nem került utcára (frissítve)
”Vannak problémák, amiket csak gyorsan, határozottan lehet megoldani” – foglalta össze véleményét Földi Zoltán, a Móri út és környéke önkormányzati képviselője a Közgyűlés csütörtök reggeli döntése kapcsán. Székesfehérvár Önkormányzata rendkívüli ülésen, egyhangúlag elfogadott határozatában elrendelte az épület azonnali kiürítését és az ott jogszerűen tartózkodó két bérlő család, valamint számos jogcím nélküli lakó elhelyezését.
2012.03.01. 09:38 |
”Vannak problémák, amiket csak gyorsan, határozottan lehet megoldani” – foglalta össze véleményét Földi Zoltán, a Móri út és környéke önkormányzati képviselője a Közgyűlés csütörtök reggeli döntése kapcsán. Székesfehérvár Önkormányzata rendkívüli ülésen tárgyalta az életveszélyessé vált Móri út 8. alatti, évtizedek óta problémákkal küzdő és problémákat okozó ház sorsát. Egyhangúlag elfogadott határozatában a képviselőtestület elrendelte az épület azonnali kiürítését és az ott jogszerűen tartózkodó két bérlő család, valamint számos jogcím nélküli lakó elhelyezését.
Székesfehérvár Városgondnoksága, a Széphő Zrt., a Polgármesteri Hivatal, a Kríziskezelő Központ, a Családsegítő Központ és Gyermekjóléti Szolgálat, valamint a Rendőrség délelőtt meg is kezdte a kiürítést. Ezt követően az ingatlant kezelő Széphő Zrt. szakemberei megvizsgálják, hogy az épület megmenthető-e. Székesfehérvár Önkormányzata gyors előkészítést követően határozott lépésre szánta el magát: az évtizedek óta pusztuló, mára életveszélyessé váló lakóházat azonnal ki kell üríteni. A Móri út 8. szám alatti épület sorsával a korábbi önkormányzati ciklusok alatt is foglalkozott a közgyűlés, változás azonban – máig – nem történt.
A Gazdasági Bizottság javaslatára a képviselőtestület megtárgyalta a kiürítésre vonatkozó javaslatot, a határozatot Dr. Bóka Viktor jegyző azonnal kihirdette. A Kémény Zrt. és az E.ON Zrt. már korábban felhívta a figyelmet a helyzet tarthatatlanságára, így a Városgondnokság munkatársai rögtön neki is láttak a végrehajtásnak, az életveszély elhárításának.
A házban lakó családok közül kettőnek volt jogszerű bérleti szerződése, összesen hat fővel. Õket az Önkormányzat másik bérlakásba költözteti. A romos épületben azonban további 29 jogcím nélküli lakó is élt. A helyzet mára minden tekintetben tarthatatlanná vált, de az elektromos hálózat állapota és az alkalmazott fűtéstechnológiák következtében visszaáramló szén-monoxid miatt a ház emberi tartózkodásra végképp alkalmatlannak bizonyult. Az épület statikai állapota is kritikus, így az azonnali kiürítés az egyetlen racionális megoldás. A jogcím nélküli lakók irányában ugyan az önkormányzatnak semmilyen kötelezettsége nincsen, de emberiességi megfontolásból a város vezetése senkit nem akar az utcára juttatni. Átmeneti szálláson, nevelőotthonban, vagy a Kríziskezelő Központban ideiglenesen mindenkinek jut fedél a feje fölé, amíg saját lakhatásukról gondoskodnak.
Földi Zoltán, a Móri út és környékének önkormányzati képviselője elmondta, hogy az épület állapota nem csak a bentlakók számára volt kritikus: „A bérlők, még inkább az önkényes lakásfoglalók nehezen illeszkedtek be a Felsőváros békés, szorgos életvitelébe. Az épület többször szerepelt a híradásokban, történt ott korábban haláleset is, amikor egy kiskorú lakó bennégett egy fáskamrában. Mindenkinek jobb így, hogy a lakók máshol nyernek elhelyezést.”
Székesfehérvár jegyzője, Dr. Bóka Viktor bízik benne, hogy a kiköltöztetett családok elfogadják a közgyűlés döntését, és saját érdekükben élnek a felajánlott elhelyezési lehetőségekkel: „A város erején felül gyakorol gesztust, amit sokan túlzásnak érezhetnek, én mégis azt mondom, hogy utoljára kínáljunk még egy esélyt mindenkinek a közösségbe való beilleszkedésre.”
Az összehangolt, szokatlanul gyors fellépést Földi Zoltán az alábbiak szerint kommentálta: „Székesfehérvár lakói elvárják a közösség egészét képviselő önkormányzattól, hogy a problémákat ne csak „kezelje”, hanem megoldja. A Móri út 8. problémáját csak határozottan lehetett megoldani.”