Kihelyezett igazgatói értekezlet a Szent István Szakképző Iskolában

Kihelyezett igazgatói értekezletet rendezett a Földművelésügyi Minisztérium kedden, Székesfehérváron, a Szent István Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakképző Iskolában. A szakmai napon a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara dunántúli szervezeteinek vezetői és oktatási intézmények igazgatói találkoztak. A résztvevők a konferencia mellett az intézmény tangazdaságába is ellátogattak.
2017.05.16. 12:54 |
Kihelyezett igazgatói értekezlet a Szent István Szakképző Iskolában

Barna József, a Szent István Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakképző Iskola igazgatója bevezetőjében megköszönte a fenntartó Földművelésügyi Minisztérium támogatását majd beszámolójában elmondta, hogy 2013 óta minden mutatóban előre tudtak lépni, saját tanműhelyeik, a tansütöde, a húsüzem és a cukrászat több, mint  100 millió forintos bevételt értek el az elmúlt esztendőben. Ezt követően az intézmény saját, „Zenetanoda” nevű ének és zenekara szakmákhoz kapcsolódó népdalcsokorral üdvözölte az összegyűlt meghívottakat.

Az eseményen részt vett Palotás József, a Hermann Ottó Intézet igazgatója, Szilágyi János, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara képzési igazgatója és Mészáros Attila alpolgármester is.

Magyarország agrárgazdasága óriási technológiai fejlődés alatt áll. Egyszerre kell megfelelnie a világgazdaság kihívásainak, el kell foglalnia méltó helyét az Európai Unió agrárgazdaságában, biztosítania kell a nemzeti érdekérvényesítéshez szükséges szervezeti kereteket, meg kell találnia a helyes arányt a tömegtermelés és a nemzeti hagyományokra épülő termelési és fogyasztási szokások között, tevékenységével pedig hozzá kell járulnia a szervezett és átlátható piaci viszonyok kialakításához, valamint a versenyképes gazdálkodási feltételekhez.” – mondta a szakmai rendezvényt köszöntve Román István a Földművelésügyi Minisztérium agrárszakképzésért felelős helyettes államtitkára.

Gazdaság

  1. Nitrogénüzem a Harmannál

    Nagyértékű beruházás keretében épített nitrogénüzemet a Messer Hungarogáz az elektronikai gyártással foglalkozó Harman Becker Gépkocsirendszer Gyártó Kft. székesfehérvári gyárának területén. A cél az autóipari elektronikai gyártó nitrogénigényének közvetlen, helyszíni kiszolgálása egy új, energiahatékonyságot növelő technológiai megoldással. 

    2024.04.18.
  2. Alba Regia Állásbörze

    Harmadik alkalommal rendezték meg az Alba Regia Állásbörzét a Sóstói Stadionban pénteken. Többek között iparvállalatok, kereskedelmi szolgáltatók és közlekedési társaságok jelentek meg a seregszemlén, de voltak munkaerő-közvetítők is. A kiállítás iránt már a nyitáskor nagy volt az érdeklődés.

    2024.04.12.
  3. A magyar gazdaság helyzete, kilátásai

    A magyar gazdaság helyzete, kilátásai és a VOSZ programja volt napirenden a szövetség Fehérváron tartott vállalkozói fórumán. Az aktív szerepvállalás a fenntartható gazdaság kialakításában, a növekedés beindítása, a vállalkozói aktivitás fokozása és egy korszerű, hatékony vállalkozásfejlesztési rendszer kialakítása a legfontosabb feladat - hangzott el a fórumon, ahol vállalkozóktól azt kérték, nyissák meg a cégeiket a fiatalok előtt a duális képzés terén.

    2024.04.12.
  4. Fejlesztett az Alba-Kor Kft.

    Átadták az Alba Ipari Zónában az Alba-Kor Kft új felületkezelő üzemcsarnokát. A felületkezeléssel foglalkozó fehérvári Alba-Kor Kft. 722,86 millió forint összköltségvetésű fejlesztésének megvalósításával erősíteni tudja Magyarország zöldgazdaságát, az ipar környezettudatosabbá zöldebbé válását és egyedülálló technológiájával növeli a piaci részesedését.

    2024.04.11.