-
Virágos Székesfehérvár 2024.
Több mint négyezren pályáztak sikeresen és vesznek részt a Virágos Székesfehérvárért programban. Idén is négy kategóriában indulhattak a fehérváriak, akik a virágcsomagok mellett esővízgyűjtőre, valamint komposztálóra is benyújthatták igényüket. A családi házak kertjeiben használt eszközöket követően, csütörtökön megkezdődött a virágcsomagok kiosztása az Oázis Kertészetben.
2024.05.16. -
Görög táncház szombaton
Görög táncházat rendeznek május 18-án, szombaton 15.00 órai kezdettel a VOKE Vörösmarty Mihály Művelődési Házban. A programon a Sirtaki Tánccsoport oktatja a lépéseket, és fontos információ, hogy nem szükséges párban érkezni.
2024.05.16. -
A fehérvári fürdők titkai
Fürdőtől fürdőig címmel szervez újabb városismereti sétát Székesfehérvár Belvárosában a Tourinform Iroda. A május 18-án, szombaton 10 órakor induló programra előzetes regisztráció szükséges.
2024.05.16. -
50 év a Tóvárosban
90. születésnapját ünnepelte május 15-én, szerdán Sipos Imréné. A több mint 50 éve a Tóvárosban élő Margit nénit Mészáros Attila alpolgármester, a városrész önkormányzati képviselője köszöntötte a jeles alkalomból, majd barátai is felköszöntötték, akik 1972-ben vele együtt költöztek a házba.
2024.05.16.
Kézművesség, drámajáték és cserkészet az Öreghegyi Karitász napközis táborában
Hétfő és péntek között Székesfehérváron napközis táborba, augusztusban pedig balatoni családi táborba várja a gyerekeket, illetőleg a szociálisan hátrányos helyzetű családokat az Öreghegyi Magyarok Nagyasszonya Plébánia Karitász Csoportja, Székesfehérvár Önkormányzatának támogatásával. A családok és gyermekeik számára tizenhetedik alkalommal biztosítanak így a tartalmas nyári kikapcsolódást.
2018.07.24. 11:34 |
„Tizenhetedik esztendeje szervezzük meg napközis táborunkat, általános iskolás korú, elsősorban nagycsaládos gyermekek számára, illetőleg a gyermeküket egyedül nevelő szülőket segítjük így. A tábor ideje alatt háromféle foglalkozással találkozhatnak a gyerekek, - kézművesség, drámajáték és cserkészet, - akik napi négyszeri étkezést, reggelit, tízórait, ebédet és uzsonnát kapnak.” - emelte ki a Pro Caritate Albae Regiae-díjas Kádár Sándorné, az Öreghegyi Plébánia Karitász Csoportjának vezetője.
Életképek az Öreghegyi Karitász napközis táborából