Kezdődik a Szent István Király Múzeum Rendház épületének felújítása

Hamarosan befejeződik a Szent István Király Múzeum Rendházépületéből a leletanyag és dokumentáció elköltöztetése. Ezt követően indulhat a teljes felújítás, amely az Árpád-ház program keretében valósul meg Székesfehérváron. A kormányzati támogatással létrejövő modern múzeumi tér elsőként a „Királyok és szentek - az Árpádok kora” című kiállításnak ad majd otthont 2022-ben.
2020.02.03. 12:10 |
Kezdődik a Szent István Király Múzeum Rendház épületének felújítása

Január végén jelent az a kormányhatározat, amely az Árpád-ház Program részeként rendelkezik a „Királyok és szentek. Az Árpádok kora” című kiállítás megvalósításáról, és ennek érdekében a Szent István Király Múzeum Rendházépületének rekonstrukciójáról.

A 21. századi múzeumi tér kialakításához közel 5,5 milliárd forintos támogatást biztosít a Kormány, amelyet a város 189 millió forinttal egészít ki.

A kiállítás az Árpád-kor jelképértékű hazai emlékeit eddig soha nem látott teljességükben mutatja majd be. A tárlat – a most megvalósuló felújításnak köszönhetően – méltó helyszínen, 21. századi technikai körülmények között állít emléket a Székesfehérvár történelmében meghatározó időszaknak, valamint az Árpád-háznak.

Az Árpád-ház Program keretében megvalósuló első nagyberuházás részleteit hétfőn sajtótájékoztatón ismertette Vargha Tamás, az Árpád-ház Program kormánybiztosa, Székesfehérvár országgyűlési képviselője, dr. Cser-Palkovics András polgármester, Pokrovenszki Krisztián múzeumigazgató, valamint a tervezőcsapat vezetője, Erdei László.

Vargha Tamás kormánybiztos, Székesfehérvár országgyűlési képviselője arról beszélt, hogy még a 2013-as kihelyezett kormányülésen kezdték el a gondolkodást az Árpád-ház Programról. 2017-ben született az a kormánydöntés, hogy az Árpád-ház kiállítás Székesfehérváron valósuljon meg, most pedig elérkeztünk oda, hogy a kormány támogatja a teljes felújítást. Hosszú utat tettünk meg és sok közös munkánk fekszik a most kezdődő felújításban, melynek eredményeként 2022-ben méltó kiállítással emlékezhetünk majd az Árpád-házi királyainkra.

Kulturális életünk nagyon fontos része a múzeum és egy régóta várt felújítás kezdődhet el – mondta Cser-Palkovics András Székesfehérvár polgármestere. „Amikor átvette a város a múzeumot, az akkori bejárásokon is sokan kérdezték már a felújítás kérdését. Ma pedig gyakorlatilag már munkaterületen vagyunk, hiszen hatályba lépett a kivitelezői szerződés és nagy öröm, hogy egy fehérvári cégcsoport nyerte el a felújítási munkát. Köszönöm mindenkinek, akik részt vettek az előkészítésben, különösen a Városfejlesztési Kft-nek és a múzeumi dolgozóknak.” Mint mondta megtörtént egy fontos másik múzeumi fejlesztés is, ugyanis vásárolt Fehérvár állami forrásból egy raktárépületet, ami szintén nagy előrelépést jelent, így a teljesen méltatlanul elhelyezett kőállomány is végre rendes raktárba kerülhet. Új terek nyílnak majd a egy 21. századi múzeumban úgy, hogy az épület megőrzi eredeti jellegét. A felújítás terveit az akadálymentesítés tekintetében egy civil szervezetekből álló testület is tanulmányozta – emelte ki Fehérvár polgármestere

2022, az Aranybulla kiadásának 800. évfordulója ünnepi év lesz Székesfehérváron. Ebben az esztendőben nyílik majd meg a „Királyok és szentek. Az Árpádok kora” című nagykiállítás – már a következő fontos történelmi jubileumra, 2038-ra készülődve.

Pokrovenszki Krisztián a Szent István Király Múzeum igazgatója elmondta, hogy a múzeum életében az eddigi legnagyobb felújítási munka kezdődik. Nagy türelmet kért kollégáitól, hiszen megváltozott körülmények között kell dolgozniuk. Kiemelte továbbá, hogy szeretnének egy hiánypótló várostörténeti kiállítást is rendezni. „Egy olyan nagyberuházás történik most, amivel olyan 21. századi kiállítótereket kapunk, ahol bármilyen kiállítást meg lehet rendezni. Kivételes helyzetben lehetünk azáltal is, hogy egy olyan raktárunk is van, amiben biztonságban tudhatjuk a műtárgyakat.”

Erdei László a tervezőcsapat vezetője megköszönte azt a bizalmat, hogy megkaphatták a feladatot, ami egy olyan tervezési munka, mely ritkán adódik egy építész életében. Az 1756-ban épült rendház épületét, a barokk kor kiváló építészeti művét, mely egyedi műemléki védettség alatt áll lézerszkennerrel digitalizálták a tervezés előtt. Különlegessége volt még a tervezésnek, hogy kiemelt régészeti területen helyezkedik el.

A barokk épület eredetileg nem múzeumnak épült, hanem rendháznak és 1980-ban kapta meg a múzeum az épületet, akkor történt utoljára némi korszerűsítés. A feladatunk kettős volt: kiállítási teret kellett létrehozni annak a klimatikus állapotnak a biztosításával, amiben elhelyezhetőek a műtárgyak. A teljes épület közel háromezer négyzetméter és az egyik legnagyobb feladat a gépészet kialakítása volt, aminek rejtettnek kell maradnia. Az épület természetesen akadálymentesített lesz és azok a kiszolgáltató funkciók is helyet kapnak, ami egy korszerű múzeumban szükséges.

A felújítás után az épület kapuján keresztül lesz majd a bejárat és a jelenlegi gazdasági udvar felhasználásával teremtették meg annak lehetőségét, hogy egy valódi 21 századi épületbe érkezhetünk. Az új beépítés mintegy 620 négyzetméter és minden olyan korszerű technikát beterveztek az épületbe, amik a mobiltelefonokhoz csatlakoztathatók.

A Magyar Közlönyben megjelent kormányhatározattal hatályba léphetett a 2019. őszén a Fehérép Építőipari Kft-vel, valamint a Sasad Építő Kft-vel kötött vállalkozási szerződés. A kivitelezés tervezett időtartama a munkaterület átadásától számított egy év. A kivitelezés befejezését követően kezdődik a féléves próbaüzem, melynek során a kiállításhoz szükséges feltételek biztosítása érdekében egyrészt az állapotmérések történnek meg, valamint ekkor kerülnek telepítésre a kiállítási vitrinek, illetve az egyéb mobil bútorok és informatikai rendszerek.

Városfejlesztés

  1. Finisben a kórházfejlesztés

    Újabb mérföldkőhöz érkezett a Fejér Vármegyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház fejlesztése: az elektromos, a gépész szerelvényezések és beépített bútorok elhelyezése zajlik, illetve az összekötő folyosó felújítása is a második üteméhez érkezett.

    2024.05.08.
  2. Új parkolók a Vasútállomásnál

    Hivatalosan is használható a vasútállomás déli részén készült új parkoló - írta közösségi oldalán Székesfehérvár polgármestere Cser-Palkovics András. 152 P+R parkoló, mozgássérült parkolók, kerékpártámaszok, buszmegállók készültek a beruházásban és a 12Y jelű busszal pedig már elérhető a terület. 

    2024.05.02.
  3. Új út épül a Gáz utcai garázssornál

    A Gáz utcai garázssornál március közepén kezdte az útépítési munkákat a kivitelező. A teljes útfelújítás első üteme a Rákóczi utcai négyemeletes épületek felőli oldalt és a házak közötti parkolók bekötőútjait érinti. Az építkezés látványos szakaszhoz érkezett, mert az új út pályaszerkezet építése után hamarosan már aszfaltoznak is a területen.

    2024.05.02.
  4. Nyilvános WC lesz az Aranybullánál

    Az épülő illemhelyen kialakítanak egy női és egy férfi rész mellett egy akadálymentes mosdót is, valamint takarítószertárat. A parkolónál lévő kerékpártámaszok mellett pedig kerékpáros szervizpontot is lesz. A parkosított terület védelme érdekében további növénytelepítés történik a területen és a térfigyelő kamerák számát is bővítik.

    2024.05.02.