-
Rendőrkézen a dílerek
Kábítószer-kereskedelem bűntett megalapozott gyanúja miatt indult eljárás a Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányságon. A rendőrség kezdeményezésére a bíróság elrendelte két gyanúsított letartóztatását, egy bírói felügyeletét, ketten szabadlábon védekeznek.
2024.05.10. -
Édesanyját bántalmazta
A Székesfehérvári Járási Ügyészség súlyos testi sértéssel elkövetett kapcsolati erőszak bűntette miatt vádat emelt azzal a férfival szemben, aki többször súlyosan bántalmazta az anyját.
2024.05.09. -
Közlekedik a család
Idén is megrendezi az Országos Balesetmegelőzési Bizottság a "Közlekedik a család" elnevezésű vetélkedőt. A többfordulós megmérettetésre olyan családok jelentkezését várják, ahol a szülők hat és tizenhét éves kor közötti gyermeket nevelnek és legalább egy "B" kategóriás jogosítvánnyal rendelkeznek. A fődíj egy új személyautó.
2024.05.02. -
Bántalmazásért távoltartás
A Székesfehérvári Járási Ügyészség indítványa alapján a járásbíróság távoltartást rendelt el annak a férfinak az ügyében, aki 2023. április 21-én bántalmazta volt élettársát.
2024.04.26.
Ketten vesztették életüket a megye útjain az elmúlt héten
Két halálos végű, négy súlyos és hat könnyű személyi sérüléssel végződő közlekedési balesetben, ketten életüket vesztették, nyolcan súlyosan, tizenketten könnyen sérültek március első hetében. Változékony időjárási körülmények mellett, változatos baleseti okokat jegyez a statisztika, de amiben a héten sem történt változás, az az ittas vezetők magas száma. Huszonöt közlekedésben részt vevő szervezetében érték tetten alkohol jelenlétét, közúti ellenőrzések, vagy a baleseteknél történt intézkedések során.
2008.03.09. 19:27 |
Két halálos végű, négy súlyos és hat könnyű személyi sérüléssel végződő közlekedési balesetben, ketten életüket vesztették, nyolcan súlyosan, tizenketten könnyen sérültek március első hetében. Változékony időjárási körülmények mellett, változatos baleseti okokat jegyez a statisztika, de amiben a héten sem történt változás, az az ittas vezetők magas száma.
Február 29-től március 7-ig terjedő időszakban Fejér megye közútjain két személy vesztette életét. Egy gyalogost vasúti átjáróban gázolt halálra érkező szerelvény, egy sofőr feltehetően elaludt vezetés közben, autójával átsodródott a szemközti sávba és szemből érkező kisteherautóval ütközött. A baleset során az átsodródott jármű 21 éves sofőrje a helyszínen életét vesztette, a másik sofőr súlyosan sérült. További nyolcan súlyosan, tizenketten könnyen sérültek közlekedési baleset során.
A sűrűn változó időjárási és útviszonyok gondot okoztak a közlekedésben. Ezt tükrözi az a jó néhány baleset, ami a rosszul megválasztott sebességek, illetve a nedves utakon való megcsúszások miatt következett be. Némelyeknél koncentráció csökkenést okozott a szeszélyes március, ugyanakkor találunk a statisztikában néhány elsőbbségi jog megsértéséből bekövetkezett közlekedési balesetet is.
Az ittasság, mint mellék ok két ízben volt jelen sérüléssel végződő közlekedési balesetnél. E mellett további 23 közlekedésben részt vevő szervezetében érték tetten alkohol jelenlétét, közúti ellenőrzések, vagy anyagi káros baleseteknél történt intézkedések során. Tizennégyen – köztük öt kerékpáros, egy lófogat hajtója és egy segédmotoros – nyilatkozatot töltött ki ittasságára vonatkozóan, a többi ittas sofőrt mintavételre állították elő a szonda értéke alapján. Közülük három enyhén, szintén három közepesen és ugyancsak három súlyos fokban volt ittas a klinikai tünetek alapján. Egy sofőr vezetéstől eltiltás alatt vett részt a forgalomban.