-
Nagykövet a városban
Székesfehérvárra látogatott kedden Finnország magyarországi nagykövete. Pertti Anttinen feleségével, Katriina Apajalahti asszonnyal és a SAMPO Finnbarátok Köre Egyesület tagjaival együtt érkezett a Városházára, ahol dr. Cser-Palkovics András polgármester és Lehrner Zsolt alpolgármester fogadta őket. A baráti megbeszélést követően a nagykövet belvárosi városnézéssel folytatta programját.
2024.05.21. -
Felújították a hadisírokat
A Szentlélek katonatemetőben lévő magyar hadisírok felirata újult meg a Magyar Honvédség és a hagyományőrző civil szervezetek összefogásának köszönhetően. Az MH Katonai Igazgatási és Központi Nyilvántartó Parancsnokság 6. Hadkiegészítő és Toborzó Iroda koordinálásával, a fehérvári helyőrségben szolgáló parancsnokságok önkéntes katonái, valamint az Árpádban és a Hunyadian tanuló kadétok a héten 345 egyéni sírtáblán festették újra a feliratokat.
2024.05.20. -
Lejár az adóbevallási határidő!
Éjfélig lehet kiegészíteni, elfogadni az szja-bevallási tervezetet, illetve rendelkezni az adó 1+1 százalékáról is.
2024.05.21. -
Idén is lesz választási műsor
A Fehérvár Televízió idén is készül választási műsorral. Az élő adás június 9-én 19 órakor indul, de egész nap mutatjuk a legfrisebb adatokat és a nap történéseit.
2024.05.21.
Két témában szervez ingyenes tájékoztatót a SZÉNA Egyesület
Az Európai Unió támogatásával és az Európai Szociális Alap társ -finanszírozásával megvalósuló "Mindenünk a család" című projekt keretében szervez ingyenes tájékoztatókat a SZÉNA Egyesület a Fehérvári Civil Központban. Augusztus 9-én azoknak szeretnének segítséget nyújtani, akik munkanélküliek, vagy csak váltani szeretnének és fontolgatják a vállalkozóvá válást. Augusztus 16-án a szociális ellátásokról lesz szó.
2012.08.09. 09:51 |
Az Európai Unió támogatásával és az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával megvalósuló "Mindenünk a család" című projekt keretében szervez ingyenes tájékoztatókat a SZÉNA Egyesület a Fehérvári Civil Központban. Augusztus 9-én azoknak szeretnének segítséget nyújtani, akik munkanélküliek, vagy csak váltani szeretnének és fontolgatják a vállalkozóvá válást. Augusztus 16-án a szociális ellátásokról lesz szó.
Augusztus 9-én 10.30-kor Bácskai Zsuzsanna, Székesfehérvári vállalkozónői klub nagykövete osztja meg tapasztalatait a résztvevőkkel és segíti őket abban, hogy megfelelő döntést hozhassanak további szakmai pályafutásukkal kapcsolatban. Augusztus 16-án 16.30-tól Kincses Zsolt Dávid, a székesfehérvári Szociális Ellátási és Gyermekvédelmi Iroda vezetője nyújt tájékoztatást arról, hogy milyen ellátásokat, kedvezményeket vehetnek igénybe a családok Székesfehérváron. A tájékoztatók helyszíne a Fehérvári Civil Központ (Rákóczi út 25.) lesz.