-
Legyünk minél többen
Jelképes, 500 forintos jegyárakkal várják a szurkolókat és minden futballszerető fehérvárit szombaton a szezonbeli utolsó, Diósgyőr elleni hazai Vidi-meccsre. A C1-C6, illetve D1-D6 szektorokba váltható meg a kedvezményes belépő. Ezzel is azt szeretné segíteni a város, hogy minél többen biztassák május 18-án 17.45 órától a csapatot.
2024.05.13. -
13. TESZ futás
Tizenharmadik alkalommal rendezi meg az Alba Regia Atlétikai Klub, a Depónia Nonprofit Kft-vel és az Önkormányzattal közösen a Tiszta, Egészséges Székesfehérvárért futóversenyt május 20-án, pünkösdhétfőn.
2024.05.13. -
TESZ futás pünkösdkor
Immár 13. alkalommal rendezik meg a TESZ futást és a Depónia futást, melyet ezúttal is az Alba Regia Atlétikai Klub, a Depónia Nonprofit Kft. és Székesfehérvár Önkormányzata közös szervezésében valósul meg.
2024.05.13. -
100 éves az ARAK
Fennállásának 100. évfordulóját ünnepelte az Alba Regia Atlétikai Klub a Városháza dísztermében. A jubileumi eseményen minden jelenlegi és korábbi sportolót szívesen láttak.
2024.05.13.
Két perc híján nyert, aztán hosszabbításban kikapott a Volán Salzburgban
Várható volt, hogy nekiesik a Salzburg a Volánnak, ám az első harmadban nem volt nyomasztó a fölénye. Sőt, ebben a periódusban a fehérváriak lőttek eggyel többször kapura, más kérdés, hogy a harmad felénél a hazaiak szereztek vezetést. A másodikban már sokkal komolyabb volt a hazai fölény, ami a kapu előtti helyzeteket illeti - de ekkor meg a Volán volt hatékonyabb! Bő két perc alatt előbb Erdély, majd Luttinen is kihasznált egy-egy emberelőnyt (Hári mindkétszer gólpasszt jegyzett), vagyis sikerült átvenni a vezetést.
A harmadik periódusban tovább nyomott a Salzburg, amely ebben a csarnokban a szezonban egyszer kilenc, egyszer pedig nyolc gólt ütött a mieinknek. Most sokáig meddő volt a fölénye, hősiesen védekezett és ellencsapásokra játszott a Fehérvár. Már csak két perc volt hátra, amikor aztán összejött az egyenlítés az osztrákoknak, akik ezzel a párharc állásanak kiegyenlítése felé is léptek egyet. A hosszabbításban pedig a kiállításokat rendesen szóró játékvezetők a meccsen nyolcadszor is kiküldtek egy fehérvárit (most Tikkanent), a Slazburg pedig egy perc alatt kihasználta a komoly esélyt.
Ezzel a párharc 1-1-re áll, vasárnap Fehérváron találkoznak ismét a csapatok.
Red Bull Salzburg - Fehérvár AV19 3-2 (1-0, 0-2, 1-0, 1-0) - hosszabbítás után
Gl.: Gazley, VandeVelde, Duncan, illetve Erdély, Luttinen.