-
Építik a körforgalmat
2024. május 14-én, keddtől május 18-án, szombatig jelzőőrös forgalomirányítás mellett félpályás korlátozásra kell számítani a Pozsonyi út – Zsolnai út körforgalmú csomópont építéséhez kapcsolódóan. Továbbá május 17-én, pénteken reggel 7.30 órától várhatóan május 18-án, szombaton délutánig, az aszfaltozási munkálatok ideje alatt teljesen lezárják a csomópont Pöstyéni utcai, valamint a Pozsonyi út Nagyszombati út felőli ágát.
2024.05.13. -
Péntektől járható a Budai
A tervezett keddi átadás helyett várhatóan május 10-én, pénteken 13 óra után használhatják ismét az autósok a Budai út József Attila utca – Kégl György utca közötti, Piac tér felé vezető szakaszát. Jelenleg az aszfaltozás zajlik, majd az útburkolati jelek festése következik.
2024.05.07. -
Képviselői fogadóóra
Májusban is két helyszínen tart fogadóórát dr. Kovács Zsoltné. Az önkormányzati képviselő 8-án, szerdán a Vörösmarty Iskolában, majd 9-én, csütörtökön a Rákóczi Iskolában várja a 2. számú körzetben élőket.
2024.05.06. -
Csőtörés a Budai úton
Csőtörés utáni javítási munkálatok miatt május 3-án, pénteken 11.00 órától előreláthatólag május 7-én, keddig lezárásra kerül a Budai út József Attila utca – Kégl György utca közötti, Piac tér felé vezető szakasza. A városból kifelé a gépjárműforgalom egy forgalmi sávon biztosított marad.
2024.05.03.
Két helyszínen várja a körzetben élőket szeptemberben dr. Dienesné Fluck Györgyi képviselő
Két alkalommal tart fogadóórát szeptemberben dr. Dienesné Fluck Györgyi önkormányzati képviselő. Elsején a Köfém lakótelep 1. szám, 7-én pedig az Erzsébet út 12. szám alatti irodájában várja a körzetben élőket.
2020.08.31. 11:00 |
Dr. Dienesné Fluck Györgyi szeptember 1-jén, kedden 17 és 19 óra között Lakatos Gábor körzeti megbízottal a Köfém lakótelep 1. szám alatt várja a lakosságot.
Szeptember 7-én, hétfőn 15 és 18 óra között pedig Olaszi László körzeti megbízottal tart fogadóórát a 14. számú választókörzet önkormányzati képviselője az Erzsébet út 12. szám alatti irodában.