Két bronzérmet hozott az Alba Shotokan Dojo SE a karate vb-ről

A WUKF karate világszövetség 2013. június 5-9. között Bukarestben rendezte Felnőtt- és Veterán Világbajnokságát. A versenyen 38 nemzetközi szövetség 480 versenyzője vett részt. Az Alba Shotokan Dojo SE kettő versenyzőt és egy bírót delegált a versenyre, és végül két éremmel térhetett haza.
2013.06.17. 10:39 |
A WUKF karate világszövetség 2013. június 5-9. között Bukarestben rendezte Felnőtt- és Veterán Világbajnokságát. A versenyen 38 nemzetközi szövetség 480 versenyzője vett részt. Az Alba Shotokan Dojo SE 2 versenyzőt és 1 bírót delegált a versenyre, és végül két éremmel térhetett haza.
 
Az alábbiakban az Alba Shotokan Dojo SE beszámolóját olvashatják a versenyről:
 
Mivel a román karatésok különösen jó versenyeredményekkel rendelkeznek, számítani lehetett rá, hogy egy hazai rendezésű világversenyen nagyon nehéz lesz labdába rúgni ellenük. Csapatunk kedden este ért Bukarestbe, ahol elfoglaltuk a szállást és megtekintettük a képzéseknek, regisztrációnak helyet biztosító szállodát és a verseny helyszínéül szolgáló sportcsarnokot. Szerdán már tudtunk edzeni is, a bírók és az edzők pedig a szokásos továbbképzésen vettek részt. Ugyanezen a napon regisztráltuk is versenyzőinket, mindenki megfelelt a mérlegelésnél, és a tervek szerint várta a pénteki selejtezőket.
A csütörtök ismét az edzéseké és a bírói, edzői továbbképzéseké volt. Délután került sor a világszövetség tisztújító közgyűlésére, ahol az eddigi főtitkár, Liviu Crisan váltotta a leköszönő és ezután tiszteletbeli elnökké előlépett Osvaldo Messias de Oliveirat. Este az ünnepélyes megnyitón vettünk részt, utána pedig a rendező adott fogadást a bíróknak és a díszvendégeknek.
 
A verseny pénteken, szombaton és vasárnap reggel 9-től kora délutánig zajlott. Pénteken az egyéni-, szombaton a csapatselejtezőket, vasárnap pedig a döntőket rendezték. A pénteki napon Brigitta indult először, egyéni formagyakorlatban. Viszonylag pontos gyakorlatot mutatott be, hiba nélkül, de a 12 fős középdöntőhöz két tized még hiányzott. Ezután az egyéni küzdelmek következtek, ahol Tímea az első mérkőzésén vereséget szenvedett, Brigitta viszont két győzelemmel menetelt a címvédés felé. A döntőbe jutásért román ellenfele véleményes bírói döntéssel jobbnak bizonyult, úgyhogy ez alkalommal Brigittának meg kellett elégednie a bronzéremmel.
 
A szombati nap a csapatoké volt. A női formagyakorlat csapatunk nagy csatában bejutott a vasárnapi 6-es döntőbe, de a dobogóra kerüléshez nagy bravúrra lett volna szükség. Női csapat küzdelemben sajnos megint csak egy hajszálon múlott az érem. Az első versenyzőnk döntetlenül végzett, ezután Tímea egy wazaarit és egy ippont szenvedett el, így Brigitta hiába nyerte ipponnal a küzdelmét, egy kicsivel alulmaradtunk. 2 versenyző után 1:1-re álltunk a lengyelekkel. A rotációs csapat küzdelmek is izgalmasra sikeredtek. A döntőbe jutásért megint egy román csapat jutott a mieinknek. A mérkőzés óriási csatát és 4-4-es döntetlent hozott. Új mérkőzésre került sor, ahol ellenfelünk hamar elhúzott. Brigitta az ellenfél legjobbján hozott 3 pontot és felhozta csapatunkat, de végül 5-4-re kikaptunk, így maradt a bronzérem. 
A vasárnapi döntőkben egy helyen, csapat formagyakorlatban voltunk érdekeltek. Sajnos, mivel néhány szinkronhiba csúszott a bemutatásba, nem sikerült előre lépni, így dobogóra állni sem.
 
Bronzérmesek:
Kordován Brigitta, egyéni küzdelemben,
Kordován Brigitta-Lupucz Tímea, rotációs csapat küzdelemben.