-
Nyitott szertárkapuk
Sokak számára ismerős rendezvény a Nyitott szertárkapuk programsorozat. A gyermeknaphoz kapcsolódó eseményt rendszerint országszerte nagy várakozás előzi meg. Idén május 26-án, azaz a hónap utolsó vasárnapján várják a hivatásos, önkormányzati és önkéntes tűzoltóságok azokat a családokat, amelyek szívesen barangolnának a tűzoltólaktanyák szertárkapuin belül.
2024.05.17. -
Apját bántalmazta
A Székesfehérvári Járási Ügyészség súlyos testi sértés bűntette és más bűncselekmények miatt vádat emelt azzal a férfival szemben, aki felfüggesztett szabadságvesztés büntetésének próbaideje alatt bántalmazta apját.
2024.05.15. -
Rendőrkézen a dílerek
Kábítószer-kereskedelem bűntett megalapozott gyanúja miatt indult eljárás a Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányságon. A rendőrség kezdeményezésére a bíróság elrendelte két gyanúsított letartóztatását, egy bírói felügyeletét, ketten szabadlábon védekeznek.
2024.05.10. -
Édesanyját bántalmazta
A Székesfehérvári Járási Ügyészség súlyos testi sértéssel elkövetett kapcsolati erőszak bűntette miatt vádat emelt azzal a férfival szemben, aki többször súlyosan bántalmazta az anyját.
2024.05.09.
Börtönben vannak - készpénzt és ékszereket loptak, fehérvári időseket is kifosztottak
A Székesfehérvári Rendőrkapitányság büntetőeljárást folytatott egy 37 éves férfi és 34 éves nő ellen.
A páros 2022-ben egy soponyai és több székesfehérvári nyugdíjas ingatlanába, különféle indokokkal segítséget kérve tőlük bejutott, majd az idősek figyelmét elterelve készpénzt és ékszereket tulajdonított el.
Volt, hogy pénzváltás ürügyén nyertek bebocsátást, vagy azt mondta az ismeretlen férfi a sértettnek, hogy a párja állapotos, rosszul van, szeretne mosdóba menni. Egy másik jóhiszemű áldozattal a női tettes rendezvényen ismerkedett meg, majd közös italozást követően együtt távoztak. Útjuk során ölelkeztek, miközben a nő a férfi nyakáról észrevétlenül levette arany láncát, kivette zsebéből a mobiltelefonját, majd azokkal elfutott.
A fentieken túl a 37 éves gyanúsított több székesfehérvári ingatlanba ajtóbefeszítéssel, több százezer forint rongálási kár okozva jutott be.
Egyik helyszínről sem távozott üres kézzel, készpénzt, ékszereket és karórákat lopott.
A rendőrök az adatgyűjtések, tanúkihallgatások során, továbbá a szakértői megállapításokra és a kamerafelvételek adatainak elemzésére is figyelemmel, rövid időn belül azonosították a feltételezett elkövetőket, akiket tartózkodási helyükön fogtak el.
Az átmeneti lakóhelyként szolgáló ingatlanban a nyomozók kutatás során több, bűncselekményekből származó tárgyat és készpénzt foglaltak le.
A duó őrizetbe vett férfi tagját – akinek letartóztatását a bíróság kezdetektől fogva fenntartotta - hétrendbeli lopás bűntett és háromrendbeli kifosztás, míg a nőt – akinek letartóztatását a bíróság más ügyből kifolyólag rendelte el – lopás bűntett és kétrendbeli kifosztás miatt hallgatták ki. A székesfehérvári nyomozók a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték, és az iratokat a napokban továbbították az illetékes ügyészség részére.
A Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság kéri, mindenki fogadja meg tanácsaikat:
- Idegent soha ne engedjen be a lakásba anélkül, hogy jövetele céljáról és személyazonosságának valódiságáról meg nem győződött!
- A kapu és a lakás ajtaját akkor is tartsa zárva, ha otthon tartózkodik!
- A lakás bejárati ajtaját lássa el biztonsági lánccal, és azt minden esetben használja!
- Ne tartson otthon nagyobb összegű készpénzt, gondoskodjon az értékek biztonságos tárolásáról (pl. széf)!
- Soha ne adjon át pénzt, értékes tárgyat idegennek!
- Bűncselekmény gyanúja esetén azonnal értesítse a rendőrséget, vagy hívja a 112-es segélyhívó telefonszámot!