Kenyéráldás Szent István ünnepén - püspöki misével ünnepelt Székesfehérvár

Augusztus 20-án, Szent István király ünnepén a város papságával együtt celebrált szentmisét Spányi Antal, püspök a Szent Imre templomban. A szentmise után a főpásztor megáldotta az új kenyeret, amely a családi jólét és a jövő jelképe, majd Isten áldását kérte valamennyi magyar család kenyerére és életére.
2018.08.20. 11:48 |
Kenyéráldás Szent István ünnepén - püspöki misével ünnepelt Székesfehérvár

Augusztus 20-a az egyik legősibb magyar ünnep, Szent István király napja, a keresztény magyar állam megalapításának, a magyar állam fennállásának emléknapja.

Szent István király ünnepe nem halálának, hanem 1083-ban történt szentté avatásának napja. 1623-ben XI. (Szent) Ince pápa a szent király ünnepét felvette a római breviáriumba, ezzel az egész világegyházra kiterjesztette tiszteletét.

Augusztus 20-án a Szent Imre templomban celebrált szentmisét Spányi Antal püspök, aki szentbeszédében arról is szólt, hogy Szent István személyében óriási ajándékot kapott a magyar nemzet.

Spányi Antal megyéspüspök kiemelte, hogy Szent István király az Istentől kapott tehetségét szolgálatra fordította, befogadta Isten kegyelmét. Különleges képességei egymást erősítették, így volt képes megtenni azt, amit Európa nagy népeinek egyetlen más vezetője sem volt képes véghezvinni.

A kenyér az életet, a megélhetést és az otthont szimbolizálja. Spányi Antal megyés püspök a koncelebrált szentmisét követően Isten áldását kérte valamennyi magyar család kenyerére és életére.

"Ha egy urizáló fejedelem lett volna a sok közül, akkor ma nem ünnepelné a világon minden magyar augusztus 20-át. A kereszténység üzenetét a gyakorlatban is megvalósította, életének és családjának is vezérlő elvévé tette." - hangsúlyozta a megyéspüspök, aki arról is szólt szentbeszédében, hogy a magyar keresztény államiság nem létezne Szent István zsenialitása nélkül. 

"Isten kegyelmének jele, hogy amit megkezdett, nem enyészett el, jöhett tatár, török, vagy olyan gyilkos ideológiák, mint a kommunizmus. Úgy épített evilágban országot és hazát, hogy azon rajta volt az isten áldása. És ezért ahányszor csak kellett, mindig adódott egy új, nagyszerű vezér, aki Szent István elkötelezettségével szolgálta és védte a magyar hazát." - tette hozzá Spányi Antal püspök, aki felidézte, hogy a nemzet történelme során ha bilicsek között és hatalmas véráldozatokat hozva is, de mindig megmaradt a szívekben a magyar keresztény államiság.

A megáldott kenyeret Spányi Antal szimbolikusan Törő Gábor országgyűlési képviselőnek és Cser-Palkovics András polgármesternek adta át.

Az egyházi rendezvényen részt vettek a kormányhivatal, a megye és a város vezetésének, valamint a rendvédelmi szervek, a közintézmények, egyházak és rendek képviselői.