Katonai és rendvédelmi akadálypálya az Árpád Szakképző Iskola és Kollégiumban

 Átadták az Árpád Szakképző Iskola és Kollégium újonnan elkészült akadálypályáját csütörtökön délután, mellyel az intézmény több mint tíz éves terve valósult meg. A részben önerővel és közmunkával, részben neves támogatók segítségével elkészült gyakorlati akadálypálya a rendvédelmi és katonai középiskolai oktatásban játszik fontos szerepet.
2012.12.20. 16:06 |

Székesfehérvár képviseletében Földi Zoltán mondott beszédet, melyben kiemelte, hogy a beruházás széleskörű és példaértékű összefogás eredményeként jött létre. A Magyar honvédség nevében Dr. Benkő Tibor vezérezredes, a Honvéd Vezérkar főnöke tartott köszöntőt. Dicsérte az iskola többéves erőfeszítéseit, és kitért az intézmény és a Magyar honvédség jó kapcsolatára. Beszédében hangsúlyozta, hogy a tervek megvalósításához az életben is szükség van akaraterőre. A fiatalok, ha magánéletük során akadályokba ütköznek, gondoljanak vissza, hogyan győzték le a pálya akadályait. Erre a kitartásra lesz ugyanis szükségük.
Az akadálypályával kapcsolatban Domján László vezérőrnagy, az MH ÖHP parancsnoka kiemelte, mivel egyre nagyobb az igény ezért külön fontos, hogy a megfelelő honvédelmi nevelést kapjanak a diákok, melynek legfőbb színhelye az Árpád Szakképző Iskola. Az ünnepség végén a résztvevő vendégeknek, pedagógusoknak és fiataloknak Rózsemberszki István alezredes úr, az iskolai Honvédelmi szakkör egyik vezetője mutatta be a pályát.