Karácsony és Szilveszter előtt is tétmeccset játszik a Fehérvár KC

Megvan az időpontja a BSE elleni Magyar Kupa-nyolcaddöntőnek, a találkozót december 22-én játsszák Budapesten. Idegenben is esélyesebb az FKC, amely sikerélménnyel zárhatja az idei kupaszereplést. A bajnokságban ugyanez szinte csoda lenne, hiszen december 30-án a bajnok Győr látogat a Köfém-sportcsarnokba. A fehérvári lányok már edzésbe álltak, ma Dunaújvárosban játszanak. 
2012.11.30. 07:46 |

A kézilabda Magyar Kupa nyolc csapata közé úgy juthat a Fehérvár KC, hogy legyőzi a BSE gárdáját. A bajnokságban utolsó fővárosiak ellen erre meg is van az esély. A december 22-én 16 órakor, a budapesti Elektromos-csarnokban rendezendő találkozó kapcsán azért óvatosságra int Pål Oldrup Jensen vezetőedző: „A magyar első osztályból kaptunk csapatot, ahol az eddigi tapasztalatom szerint szinte bárki bárkit le tud győzni. Nem kétséges, hogy jó esélyünk van a győzelemre, de ehhez a legjobbunkat kell nyújtanunk; ha viszont csak egy kicsit is lankad a figyelmünk és az akaratunk, akkor nehéz helyzetben fogjuk találni magunkat.“
 A bajnokságban is vár még idén egy meccs az FKC-re, ezen hatalmas bravúr lenne a pontszerzés: december 30-án, az eredeti kiírt időpontnál két órával hamarabb, 16 órakor fogadják a címvédő, Bajnokok Ligájában is menetelő Győrt. A bajnoki pihenő már véget ért a csapatnak, hétfő óta edzenek a lányok, ma pedig Dunaújvárosban edzőmeccset játszanak. Krisztina Triscsuk, aki továbbra is sérült, és emiatt a válogatott edzőtáborát is ott kellett hagynia, nem léphet pályára.