Jubileumi gálával ünnepelt a 35 éves Hétvezér Általános Iskola

Jubileumi gálaműsorral zárta Humán Hetét az idén 35 éves fennállását ünneplő Székesfehérvári Hétvezér Általános Iskola, melynek 25 osztályába jelenleg 610 tanuló jár. Az intézmény tehetségpontként működik, 2012 óta Örökös Ökoiskola és elnyerte az Oktatási Hivatal Bázisintézménye címet is.
2017.04.11. 18:57 |
Jubileumi gálával ünnepelt a 35 éves Hétvezér Általános Iskola
A Székesfehérvári Hétvezér Általános Iskola 1981-ben alakult meg, önálló arculata kialakításánál a pedagógusok nagy hangsúlyt fektettek a tehetséggondozásra. Emelt szinten már 1986-tól bevezették az angol és német, majd 1987-től a matematika oktatást, melyek a jelenben is meghatározóak. Főleg a matematika területén nagyon sok versenyen vesz részt a Hétvezér Iskola – akár szervezőként is –, de saját megyei idegen nyelvi és természettudományos versenye is van. Aktívan bekapcsolódik a város sportéletébe, szép eredményei vannak ezen a területen is. Az intézmény tehetségpontként működik, 2012 óta Örökös Ökoiskola, illetve elnyerte az Oktatási Hivatal Bázisintézménye címet, melyet Lángfalvy Péterné igazgató éppen ma vett át Veszprémben.

„Minden tanulónak egyenlő jogot és lehetőséget biztosítunk saját képességei szerinti haladásához.” - összegzi pedagógiai alapelvében a Hétvezér Iskola, melynek 25 osztályába jelenleg 610 tanuló jár. A tantestület létszáma 54 fő, őket még 5, a nevelő-oktató tevékenységet segítő munkatárs – iskolatitkár, könyvtáros, pedagógiai asszisztens – támogat.

A tanév legtöbb programját a 35 éves jubileum jegyében szervezték meg, így telt többek között a humán tárgyakról, a művészetekről szóló Humán Hét is. A rendezvénysorozatot ma délután a Megyei Művelődési Központ Művészetek Házában rendezett nagyszabású gálával zárták, amely a jubileumi év egyik kiemelkedő eseménye volt.

Elsőként Lángfalvy Péterné iskolaigazgató köszöntötte a megjelent vendégeket, diákokat, szülőket, jelenlegi és korábbi munkatársakat. Elmondta, hogy intézményük az elmúlt évek során megteremtette sajátos arculatát, kialakította, ápolja és továbbfejleszti hagyományait. „Gyakran halljuk magunkról, hogy a Hétvezér egy erős iskola. Valóban erősnek érezzük magunkat! Miért is….? Van egy jól felkészült, együttműködésre, közös gondolkodásra, alkotásra, összefogásra és megújulásra képes tantestületünk. Sokan több évtizede hétvezéresek vagyunk, de régiek és újak tesszük a dolgunkat közös céllal és közös értékrenddel. Tehetséges, szorgalmas tanulóink igyekeznek a képességeiknek megfelelően teljesíteni a tanulmányi munkában, aktív, kreatív tagjai az iskola közösségének, megállják a helyüket a középiskolákban és az élet bármely területén. Erőt ad nekünk az iskola munkáját odaadóan támogató szülői közösség, akik között már sok volt tanítványunkat is köszönthetjük.” – hangsúlyozta köszöntőjében az igazgató.
Székesfehérvár városa nevében Vargha Tamás országgyűlési képviselő, honvédelmi miniszterhelyettes köszöntötte az iskolát. Úgy fogalmazott, ha végigtekintünk az intézmény 35 éves történetén, látjuk a rengeteg munkát és az erőt. Kiemelten szólt a matematika és az idegen nyelvek oktatásáról. „Az én korom nem tette lehetővé, hogy ennek az iskolának a tanulója lehessek. Ha a Hétvezér Iskola korábban jött volna létre, vagy én születtem volna később, akkor biztosan ezt az intézményt választottam volna, hiszen számomra a matematika és az idegen nyelvek diákkori „szerelmek” voltak. Nagyon mélyen mindkét tantárgy speciális gondolkodásmódot ad, és elsajátításukhoz rengeteg szorgalom szükséges.” Vargha Tamás gratulált az intézménynek, és köszönetét fejezte ki három és fél évtizedes teljesítményért.
Köszöntötte az iskolát dr. Cser-Palkovics András, Székesfehérvár polgármestere is. Mint fogalmazott, az elmúlt 35 évben sok minden történt Magyarországon, ugyancsak többször változott az intézmény fenntartója, egy dolog azonban mindig ugyanaz maradt: „A Hétvezér egy székesfehérvári iskola! Akárki is a fenntartója, nem tette és teszi az intézményt a város közigazgatási határán kívül, és soha nem lesz más fontosabb az iskola életében, mint a gyermek, a diák, a fiatal. A Hétvezér valóban erős iskola volt, ma is az, és biztosan marad is a következő évtizedekben. Városunknak erős iskolákra, jól felkészült, a diákokat szeretettel nevelő és segítő pedagógusokra van szüksége, továbbá olyan családokra, akik fontosnak tartják, hogy gyermekeik, unokáik ilyen intézményekbe járjanak. Nekünk az a feladatunk, hogy biztosítsuk a kereteket. Székesfehérvár nem létezhet, nem fejlődhet az oktatás és a fiatalok nevelése és tisztelete nélkül!”

A köszöntőket követő műsorban az iskola életének egy szeletét mutatták be a hétvezéres diákok. Közreműködtek a néptáncot tanuló harmadikos gyerekek, majd a „Csirkecsonti Kazimír esete a Hamuripőkkel” című antimédiás bolondozást láthatták a nézők, melyre nagy izgalommal készült az iskola drámacsoportja. Végül a 3-7. évfolyamosok zárták a fellépők sorát angol és német nyelvű dalokkal, és tették még színesebbé az ünnepi estet.

A 35 éves jubileumi programok folytatódnak a következő hónapokban is. Az iskola és a szülők közösen rendezik a Vezér Utcák Majálisát, amelyre a környéken lakókat is szeretettel várják. A tanév utolsó hetében pedig meglepetéssel készülnek a tanulók számára.