-
Építik a körforgalmat
2024. május 14-én, keddtől május 18-án, szombatig jelzőőrös forgalomirányítás mellett félpályás korlátozásra kell számítani a Pozsonyi út – Zsolnai út körforgalmú csomópont építéséhez kapcsolódóan. Továbbá május 17-én, pénteken reggel 7.30 órától várhatóan május 18-án, szombaton délutánig, az aszfaltozási munkálatok ideje alatt teljesen lezárják a csomópont Pöstyéni utcai, valamint a Pozsonyi út Nagyszombati út felőli ágát.
2024.05.13. -
Péntektől járható a Budai
A tervezett keddi átadás helyett várhatóan május 10-én, pénteken 13 óra után használhatják ismét az autósok a Budai út József Attila utca – Kégl György utca közötti, Piac tér felé vezető szakaszát. Jelenleg az aszfaltozás zajlik, majd az útburkolati jelek festése következik.
2024.05.07. -
Képviselői fogadóóra
Májusban is két helyszínen tart fogadóórát dr. Kovács Zsoltné. Az önkormányzati képviselő 8-án, szerdán a Vörösmarty Iskolában, majd 9-én, csütörtökön a Rákóczi Iskolában várja a 2. számú körzetben élőket.
2024.05.06. -
Csőtörés a Budai úton
Csőtörés utáni javítási munkálatok miatt május 3-án, pénteken 11.00 órától előreláthatólag május 7-én, keddig lezárásra kerül a Budai út József Attila utca – Kégl György utca közötti, Piac tér felé vezető szakasza. A városból kifelé a gépjárműforgalom egy forgalmi sávon biztosított marad.
2024.05.03.
Jövő hétfőtől forgalomkorlátozás lesz a Selyem utcában
Szennyvízcsatorna-gerincvezeték javítási munkálatai miatt február 1-jén, hétfőn 8 órától előreláthatólag március 15-ig lezárják az átmenő gépjárműforgalom elől a Selyem utca Sziget utca – Jancsár utca közötti szakaszát.
A korlátozások időtartama alatt a Selyem utca a Sütő utcától a Sziget utcáig, valamint a Sziget utca a Cserepes köz irányába vezető átkötő úttól a Selyem utca irányába zsákutcaként működik. A Selyem utcán keresztül a Horog utca irányából és irányába a Jancsár utca megközelítését és elhagyását biztosítják. A munkálatok a Halász utca forgalmi rendjét nem érintik, a Palotai út – Horog utca közötti kapcsolat az átmenő gépjárműforgalom számára biztosított marad.
A forgalomkorlátozás miatt módosul a 29-es autóbuszjárat útvonala: a terelőútvonalon a Csapó utca elnevezésű megállóhely mindkét irányban kimarad.
Kérik a lakosok és a gépjárművezetők türelmét és megértését, illetve hogy úticéljaik megtervezésénél a korlátozásokat vegyék figyelembe!