Jó ütemben halad a Tóparti Gimnázium és Művészeti Szakgimnázium felújítása

A tervek szerint, jó ütemben halad a Tóparti Gimnázium és Művészeti Szakgimnázium felújítása. A Modern Városok Program keretében megvalósuló, több mint 3 milliárd forintos beruházásnak köszönhetően kívül-belül megszépül az épület. A keddi bejáráson elhangzott, hogy a munkálatok 2024 tavaszára fejeződnek be, eközben pedig a napokban elindul a Kodolányi János Gimnázium felújítása is.
2023.10.03. 16:29 |
Jó ütemben halad a Tóparti Gimnázium  és Művészeti Szakgimnázium felújítása

A Modern Városok Program keretében sorra újulnak meg a székesfehérvári iskolák. Így kezdődött meg a Tóparti Gimnázium és Művészeti Szakgimnázium teljes felújítása is, amely valamennyivel több mint 3 milliárd forintból válik egy XXI. századi, modern épületté.

A teljes belső felújítás során korszerűsítik a fűtést, az elektromos-, valamint a víz- és szennyvízhálózatot is.  A tetőszerkezet energetikai fejlesztése mellett javítják a vízelvezetést, megoldják a talajnedvesség elleni védelmet és a villámvédelmet is.

A munkálatok három ütemben zajlanak: először a tornaterem és annak kiszolgálóhelyiségei újultak meg, a második ütemet, a nyílászárók cseréjét követően a tantermeket, közösségi tereket, tanárikat, szertárakat, műhelyeket újítják majd fel a padlózattól a plafonig. Az épület kívülről is megszépül a speciális díszburkolat tisztítását követően – mondta el a keddi bejáráson Székesfehérvár polgármestere. Dr. Cser-Palkovics András kiemelte, hogy a rendelkezésre álló nemzeti forrásból a tervezési-felújítási munkálatok mellett az eszközbeszerzésekre is jut majd. A munkálatok jól haladnak, a kivitelező a minőségi és a határidős kereteket is tartja. A tervek szerint 2024 tavaszára lesz kész a felújítás, és nyár elején elkezdődhet az oktatási intézmény visszaköltözése.

A bejáráson részt vett a Tóparti Gimnázium és Művészeti Szakgimnázium igazgatója is. Dr. Vizi László Tamásné fontosnak és hasznosnak nevezte, hogy az iskola gyakorlati használatával kapcsolatban mindig meghallgatják a véleményüket, és ezt figyelembe is veszik.

Ilyen például, hogy a táblák hol legyenek, hogyan legyen a megvilágítás, vagy a közösségi terek kialakítása hogyan történjen, hiszen sokkal több olyan csatlakozási lehetőségre van szükség, ahol a laptopjaikat, telefonjaikat tölthetik majd a diákok. Mint mondta, a felújított iskola biztosan nagy élmény lesz mindenkinek, diákoknak és tanároknak egyaránt, mert sokkal világosabb és modernebb lesz az aula, és barátságosabbak lesznek a közösségi terek. Kívülről pedig már most látszik az, hogy egy rendkívül lendületes, fiatalos, modernebb színvilág dominál majd. Tanítani és tanulni is más lesz egy teljesen megújult környezetben – hangsúlyozta az intézményvezető.

Dr. Cser-Palkovics András polgármester a bejárás végén arról tájékoztatta a sajtó képviselőit, hogy napokon belül megkezdődik a Kodolányi János Gimnázium épületegyüttesének felújítása.

Itt már aláírták a vállalkozási szerződést, és hamarosan átadják a munkaterületet is a kivitelezőnek. A felújítás az egykori Ybl Miklós Általános Iskolában kezdődik, majd a Kodolányi középiskola épületével folytatódik. Az ősz folyamán a Vasvári Pál Gimnázium nagyszabású beruházásával kapcsolatban is dönt majd a közgyűlés a vonatkozó közbeszerzési eljárás kiírásáról.

A bejáráson részt vett dr. Bóka Viktor címzetes főjegyző, Mészáros Attila alpolgármester, dr. Kovács Zsoltné, a körzet önkormányzati képviselője, valamint a kivitelező cég és a Polgármesteri Hivatal felújítást koordináló szakirodáinak képviselői.

Városfejlesztés

  1. Új parkolók a Vasútállomásnál

    Hivatalosan is használható a vasútállomás déli részén készült új parkoló - írta közösségi oldalán Székesfehérvár polgármestere Cser-Palkovics András. 152 P+R parkoló, mozgássérült parkolók, kerékpártámaszok, buszmegállók készültek a beruházásban és a 12Y jelű busszal pedig már elérhető a terület. 

    2024.05.02.
  2. Új út épül a Gáz utcai garázssornál

    A Gáz utcai garázssornál március közepén kezdte az útépítési munkákat a kivitelező. A teljes útfelújítás első üteme a Rákóczi utcai négyemeletes épületek felőli oldalt és a házak közötti parkolók bekötőútjait érinti. Az építkezés látványos szakaszhoz érkezett, mert az új út pályaszerkezet építése után hamarosan már aszfaltoznak is a területen.

    2024.05.02.
  3. Nyilvános WC lesz az Aranybullánál

    Az épülő illemhelyen kialakítanak egy női és egy férfi rész mellett egy akadálymentes mosdót is, valamint takarítószertárat. A parkolónál lévő kerékpártámaszok mellett pedig kerékpáros szervizpontot is lesz. A parkosított terület védelme érdekében további növénytelepítés történik a területen és a térfigyelő kamerák számát is bővítik.

    2024.05.02.
  4. Új játszótér a Gárdonyinál

    Elkészült és ma délután birtokba is vették a gyerekek Maroshegy új játszóterét. A Gárdonyi Géza Művelődési Házban sok színes program várja a városrészben élőket, éppen ezért kezdeményezte Brájer Éva önkormányzati képviselő még tavaly, hogy bővüljön és újuljon meg az intézmény előtti zöldterületen a gyermekeknek örömet szerző játszótér.

    2024.04.30.