Januárban csarnokbővítés - a VOK-ban játszhat ideiglenesen az Albacomp

A Vodafone Sportcentrum átépítésére kapott TAO-pénzből és a város által vállalt önrészből megvalósulhat a fehérvári kosarasok otthonának felújítása, kibővítése. A januárban kezdődő munkálatok azt jelentik, albérletbe mennek tavasszal Bódiék, a Videoton Oktatási Központ csarnokában fogadhatják ellenfeleiket. 
2012.07.06. 12:43 |
A Vodafone Sportcentrum átépítésére kapott TAO-pénzből és a város által vállalt önrészből megvalósulhat a fehérvári kosarasok otthonának felújítása, kibővítése. A januárban kezdődő munkálatok azt jelentik, albérletbe mennek tavasszal Bódiék, a Videoton Oktatási Központ csarnokában fogadhatják ellenfeleiket.  
 
Régi téma már a Gáz utcai csarnok további bővítése. A kosárbarátok nem felejtik, miután 1998-ban először lett bajnok az Albacomp, megkezdődött a kis sportcsarnok átépítése, s amíg tartott, a VOK-ban játszott a csapat. Olyan emlékezetes meccsek zajlottak ott, mint a Sopron elleni, amelyen a ma már edzőként tevékenykedő Sztojan Ivkovics a fehérvári klubelnökkel, Nagy Gáborral "emberkedett" szünetben. Persze a csarnok és a kosárlabda kapcsolata ennél sokkal régebbi, hiszen a Videoton boldogult emlékű remek csapatának ez volt az otthona. Az utóbbi években már inkább a kispályás foci szerepelt műsoron a VOK-ban.
 Most visszatérhet a kosárlabda is (persze a Dávid Kornél Kosársuli egyes korosztályai eddig is itt edzettek). Több mint egy évtizeddel az Arév-csarnok, a mai Vodafone Sportcentrum felújítása után eljött az idő a további bővítésre, melynek keretében immár igazi "mini katlan", vagyis négy oldalról nézőtérrel körbevett pálya lesz a Gáz utcában. A beruházás a megpályázott és elnyert TAO-pénz mellett a város által vállalt önrészből tud megvalósulni. A munkálatok 2013. januárjában kezdődnek és június 30-ig befejeződnek.
Ez idő alatt, vagyis a tavaszi szezonban lesz majd a VOK az Albacomp Fehérvár ideiglenes otthona. Halm Rolland ügyvezető arról tájékoztatott, hogy a szurkolók a következő szezonra az átköltözés időpontjáig érvényes, féléves bérleteket vehetnek majd. A VOK-csarnok hatósági és biztonsági bejárása is megtörtént, úgy tűnik tehát, ismét lesz élvonalbeli kosárlabda-meccs a Berényi úti létesítményben.