-
Építik a körforgalmat
2024. május 14-én, keddtől május 18-án, szombatig jelzőőrös forgalomirányítás mellett félpályás korlátozásra kell számítani a Pozsonyi út – Zsolnai út körforgalmú csomópont építéséhez kapcsolódóan. Továbbá május 17-én, pénteken reggel 7.30 órától várhatóan május 18-án, szombaton délutánig, az aszfaltozási munkálatok ideje alatt teljesen lezárják a csomópont Pöstyéni utcai, valamint a Pozsonyi út Nagyszombati út felőli ágát.
2024.05.13. -
Péntektől járható a Budai
A tervezett keddi átadás helyett várhatóan május 10-én, pénteken 13 óra után használhatják ismét az autósok a Budai út József Attila utca – Kégl György utca közötti, Piac tér felé vezető szakaszát. Jelenleg az aszfaltozás zajlik, majd az útburkolati jelek festése következik.
2024.05.07. -
Képviselői fogadóóra
Májusban is két helyszínen tart fogadóórát dr. Kovács Zsoltné. Az önkormányzati képviselő 8-án, szerdán a Vörösmarty Iskolában, majd 9-én, csütörtökön a Rákóczi Iskolában várja a 2. számú körzetben élőket.
2024.05.06. -
Csőtörés a Budai úton
Csőtörés utáni javítási munkálatok miatt május 3-án, pénteken 11.00 órától előreláthatólag május 7-én, keddig lezárásra kerül a Budai út József Attila utca – Kégl György utca közötti, Piac tér felé vezető szakasza. A városból kifelé a gépjárműforgalom egy forgalmi sávon biztosított marad.
2024.05.03.
Január 13-án és január 20-án is fogadóórát tart Mészáros Attila
Két helyszínen, két időpontban tart fogadóórát az év első hónapjában az 5. számú választókörzet képviselője.
2020.01.07. 12:29 |
A Tóvárosban élőket január 13-án, Alsóváros lakosait január 20-án várja a képviselő.
A Tóvárosban élőket január 13-án, hétfőn várja Mészáros Attila, az 5. számú választókörzet képviselője a Tóvárosi Általános Iskolában 17 órakor kezdődő fogadóórán.
Alsóváros lakosai január 20-án, hétfőn kereshetik fel kérdéseikkel, észrevételeikkel a képviselőt. Mészáros Attila alsóvárosi irodájában, a Sárkeresztúri út 1. szám alatt 17 órától várja a hozzá fordulókat.