Istentisztelettel búcsúzott el Fehérvártól Somogyi László lelkész

Váratlan hírként érte a közelmúltban a fehérvári reformátusokat és a város egész közösségét Somogyi László bejelentése, mely szerint a Hajdúságban folytatja szolgálatát. A nagytiszteletű lelkész úr a presbitérium kérésére vasárnap délelőtt a zsúfolásig megtelt Széchenyi úti református templomban tartott elköszönő szolgálatot. 
2017.08.06. 13:32 |
Istentisztelettel búcsúzott el Fehérvártól Somogyi László lelkész

Isten vezetésével ez egy elköszönő istentisztelet" – kezdte Somogyi László a vasárnapi szolgálatot. „Mit és miért fizessek az Úrnak azért a jóért, amit velem tett?” – folytatta kérdéssel gondolatait a leköszönő lelkész, aki a református egyház alapvető hittételeit tartalmazó Heidelbergi Káté 86. felelete alapján meg is adta a választ: „azért, mert Krisztus bennünket a vérén megvásárolt és megszabadított, egyszersmind Szentlelkével meg is újít az Ő hasonlatosságára a végből, hogy egész életünkkel Isten iránti háládatosságunkat mutassuk az Ő jótéteményeiért és Őt dicsőítsük. Azután azért, hogy mindenki megbizonyosodjék saját hite felől annak gyümölcseiből. És hogy istenfélő életünkkel felebarátainkat is megnyerhessük Krisztusnak.” „Mit tett értem Krisztus?” – tette fel az igehirdetés következő kérdését a lelkész. „Miattam, helyettem, értem történt a kereszthalál.” – hangzott rögtön a válasz. „Ezzel bebizonyosodott, hogy nincs kiút a bűnből Jézus Krisztus nélkül. Ő kivezeti a bűnből, megmenti a hitetlenség tehetetlenségétől, befogadja és vezeti az őt keresőket. Ezért egész életünkkel kell megmutatnunk háládatosságunkat, úgy, hogy tesszük a jót és hirdetjük az Evangéliumot.” – mondta Somogyi László, aki a rómaiakhoz írt levélből vett idézettel zárta igehirdetését: "Senkinek semmivel ne tartozzatok, hanem csak azzal, hogy egymást szeressétek; mert a ki szereti a felebarátját, a törvényt betöltötte". (Róma 13; 8).

Az igehirdetést követően köszöntések következtek. Elsőként Berze János, székesfehérvári lelkésztárs köszönte meg Somogyi László 13 esztendei székesfehérvári szolgálatát, majd Ézsaiás könyvének 58. fejezetéből idézett: „Az Úr vezet szüntelen, nagy szárazságban is megelégíti lelkedet és megerősíti csontjaidat. Olyan leszel, mint a megöntözött kert, és mint a vízforrás, amelynek nem fogy el a vize.” (Ézs 58; 11). Köszöntőt mondott még Bányai László, nyugalmazott lelkész, a diakóniai munkaközösség és Miklós Gábor, főgondnok. Székesfehérvár nevében Cser-Palkovics András polgármester köszönte meg a lelkészi szolgálatot, aki elmondta: „Egy város életében nem mindegy, hogy vasárnaponként a fehérvári templomokban kik szolgálnak, kik hirdetik az igét és azokat az értékeket, amelyek nélkül ez a város nem lehetne ennek a nemzetnek meghatározó városa. Nem mindegy, hogy kik azok, akik a hétköznapokon meghallgatják a fehérvári embereket és kik azok, akiktől tanácsot, vigasztalást, vagy útmutatást kérhetnek..” - emelte ki köszöntőjében Székesfehérvár polgármestere. Cser-Palkovics András polgármester az istentiszteletet követően elmondta, hogy olyan személy távozik családjával együtt most a városból, akinek a gyülekezet és a város közössége is sokat köszönhet.

Olyan embertől búcsúzunk el, aki a templomi szolgálatot természetesen kiemelten fontosnak tekintette, de kereste a kapcsolatot az emberekkel a templomon kívül is, hívőkkel és nem hívőkkel egyaránt.” - fogalmazott Székesfehérvár polgármestere, aki szólt arról is, hogy nem lehet valódi fejlődést produkálni és nem lehet túllendülni azokon a társadalmi problémákon, amelyeket Európában tapasztalhatunk, ha nem értjük meg, hogy a szeretet erejével könnyebb boldogulni ezen a földön, könnyebb egymást elviselni, a másiknak segítséget nyújtani és együtt élni egy nagyvárosban."

Dr. Cser-Palkovics András Polgármesteri Elismerő Éremmel köszönte meg Somogyi László városért végzett tevékenységét és arra kérte, hogy jó szívvel, jó lélekkel őrizze meg Székesfehérvár emlékét.

Az ünnepélyes istentiszteleten közreműködött a Dóczi István karnagy által vezényelt gyülekezeti kórus, és Miklós Eszter, versmondó.