-
Apját bántalmazta
A Székesfehérvári Járási Ügyészség súlyos testi sértés bűntette és más bűncselekmények miatt vádat emelt azzal a férfival szemben, aki felfüggesztett szabadságvesztés büntetésének próbaideje alatt bántalmazta apját.
2024.05.15. -
Rendőrkézen a dílerek
Kábítószer-kereskedelem bűntett megalapozott gyanúja miatt indult eljárás a Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányságon. A rendőrség kezdeményezésére a bíróság elrendelte két gyanúsított letartóztatását, egy bírói felügyeletét, ketten szabadlábon védekeznek.
2024.05.10. -
Édesanyját bántalmazta
A Székesfehérvári Járási Ügyészség súlyos testi sértéssel elkövetett kapcsolati erőszak bűntette miatt vádat emelt azzal a férfival szemben, aki többször súlyosan bántalmazta az anyját.
2024.05.09. -
Közlekedik a család
Idén is megrendezi az Országos Balesetmegelőzési Bizottság a "Közlekedik a család" elnevezésű vetélkedőt. A többfordulós megmérettetésre olyan családok jelentkezését várják, ahol a szülők hat és tizenhét éves kor közötti gyermeket nevelnek és legalább egy "B" kategóriás jogosítvánnyal rendelkeznek. A fődíj egy új személyautó.
2024.05.02.
Ismét tüzet oltott a fehérvári híradóezred katonája
A szóban forgó eset a Panoráma utca 60. épület előtt történt, ahol az említett gépjármű egy villamos szekrényre szaladt és kigyulladt.
A járőrpár azonnal az utasok segítségére sietett: sikeresen eloltották a tüzet, majd helyreállították a forgalmat.
A Kia típusú gépkocsiban két személy ült: a baleset oka, hogy az autó sofőrjét az amúgy szerpentines terepen kanyargó utcán elvakította a nap fénye, így futott rá az elektromos kapcsolószekrényre, amelyet kidöntve, végül az azt tartó betontuskón,,landolt”.
A tűz megfékezését egy éppen arra járó önkéntes tűzoltó és gépkocsivezető, Krausz György is segítette, aki két darab, 6 kilogrammos poroltóval próbálta visszaszorítani a lángokat, míg a tűzoltóság a helyszínre érkezett. Miután az áramszolgáltató munkatársai a kapcsolószekrényt áramtalanították, az autómentő is levontathatta a gépkocsit a betontuskóról. A tűzben személyi sérülés nem történt, az utasok idejében elhagyták a gépjárművet.