Fegyver- és hadtörténész tart előadást szerdán a muhi csatáról

A muhi csata címmel rendeznek ismeretterjesztő előadást május 3-án, szerdán. A program 17.00 órakor kezdődik a Székesfehérvári Közösségi és Kulturális Központ Fürdő sori épületében.
2023.05.02. 17:46 |
Fegyver- és hadtörténész tart előadást szerdán a muhi csatáról

Az 1241-es muhi csata a magyar történelem egyik legjelentősebb középkori csatája, egyben az ország elleni tatárjárás legnagyobb összecsapása volt.

A mongolok és a magyar király szövetséges serege közötti fő ütközetről Dr. Töll László ezredes, fegyver- és hadtörténész tart előadást.

A program Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzata támogatásával valósul meg.

Fehérvári színes

  1. Madárkert avató a Gyöngyvirág Óvodában

    Énekszóval, verssel és egy rajzpályázat díjátadójával ünnepélyes keretek között avatták fel a Gyöngyvirág Óvoda Madárkertjét. Az Örökös Zöld Óvoda és Madárbarát Óvoda címmel rendelkező intézmény egy sikeres pályázatnak köszönhetően két udvaron valósíthatott meg interaktív játszóteret. Az E-ON Hungária Csoport által tavaly először meghirdetett A Föld bajnokai pályázaton közel 1,9 millió forintot nyert a fehérvári intézmény a Madárkert megvalósítására.

    2024.05.10.
  2. Megnyílt a fecskehotel

    Elkészült Székesfehérvár első fecskehotelje a Tóparti Gimnázium felújításához kapcsolódóan. Az épületen lévő fecskefészkeket a felújítás miatt hatósági engedéllyel el kellett távolítani, ezek pótlásaként nyílt most meg egy különleges „hotel” a Csónakázó-tó partján, ahol nagy számban élnek a fecske kolóniák. A helyszín ideális számukra, hiszen a közvetlen közelben van a táplálék és a sarazó terület is.

    2024.05.10.
  3. Kutyaséta a HEROSZ Állatotthonban

    Ismét szervez csoportos kutyasétát a HEROSZ Fehérvári Állatotthona. Az állatbarátok május 11-én, szombaton kapcsolódhatnak be a közösségi programba, a gyülekező 10.50 órakor lesz a Takarodó úti bejáratnál.

    2024.05.10.
  4. Programok a KEMPP-ben

    Izgalmas programokkal várják az érdeklődőket a május 11-i Emlékhelyek Napján a Katonai Emlékpark Pákozd – Nemzeti Emlékhelyen. Katonazene-történeti kiállítás, zenetörténeti beszélgetés, családi vetélkedő, szabadtéri tárlatvezetések és hagyományőrző bemutatók is szerepelnek az egész napos programban.

    2024.05.10.