Interaktívan Weöres Sándorról – tantermi előadásban mutatják be a költő életét

Weöres Sándor élete és munkássága a megszokottól eltérő módon, azaz játékos, interaktív formában jelenik meg az alsós gyerekek számára az iGenerációért Egyesület új programsorozatában. A Tűzkő Sándor és társulata által megálmodott produkciót először szerdán reggel, a Táncsics Mihály Általános Iskola diákjai láthatták.
2024.02.28. 12:44 |
Interaktívan Weöres Sándorról – tantermi előadásban mutatják be a költő életét

Szerdán reggel a Táncsics Mihály Általános Iskolában indult útjára városunkban az a programsorozat, mely az idén 111 éve született Weöres Sándor életét mutatja be a kisiskolásoknak.

Az iGenerációért Egyesület – a Hamvas Béla 125 emlékév után – 2024-ben Weöres Sándor életművét szeretné jobban megismertetni a mai fiatalokkal. Az egyesület felkérte Tűzkő Sándor családi társulatát, így a színész feleségével és lányával közösen járja majd a székesfehérvári iskolákat a tantermi, interaktív produkcióval. A szabadbattyáni főpróbák után az első két, székesfehérvári előadást szerdán délelőtt a Táncsics Mihály Általános Iskolában tartották.

„Ha kis térben játszunk gyerekeknek, akkor minden mondat után reakció van. A mi játékunk pedig olyan is, amiben kérdezzük őket, játszunk. Annyira frontban van a dolog, hogy emiatt változhat is az előadás.” – nyilatkozott Tűzkő Sándor, aki családi társulatával közösen találta ki a színdarabot, mely egyedi hangulatban mutatja be Weöres Sándor életét. A színészek a gyerekekkel közösen csinálnak színházat, miközben utóbbiak megismerhetik a költő gyerekkorát, ismert és kevésbé ismert verseit. Közösen csendül fel a Pletykázó asszonyok letye-petye-lepetyéje, vagy éppen a Birka-iskola, de előkerül a költő gyermekkori fotója is.

A Hamvas Béla 125 programsorozatból szinte egyenesen következett, hogy Weöres Sándor élete és munkássága lesz a következő, amit az iGenerációrt Egyesület szeretne bemutatni, hiszen a 111 éve született költő mestere éppen Hamvas Béla volt – fejtette ki Pletser Ádám, az iGenerációért Egyesület elnöke, akik számos egyéb, Weöres Sándorról szóló programmal készülnek a sorozat keretében. „Izgalmas dolog, hogy pont a gyermekeknél szeretnénk ezzel dolgozni. Ez azért van, mert azt látjuk, hogy ha a gyermekek jó időben, kicsit más szemszögből kapnak Weöres Sándor kapcsán információt, az elkísérheti őket egy életen keresztül.” Az elnök elmondta, szeretnék, ha Weöres Sándorról nem csak a gyermekversek jutnának az emberek eszébe. Pletser Ádám szerint felnőttként is érdemes néha újra elolvasni a gyermekverseket, hiszen az egykor egyszerűnek tűnő alkotások sok év távlatában mélyebb értelmezést kaphatnak.

Székesfehérvár városa több szállal is kötődik Weöres Sándorhoz, az egyik legjátékosabb, legsokoldalúbb magyar költő ugyanis a háború után egy rövid ideig a Szent István Király Múzeum igazgatója volt. Az Országzászló téri épület falán látható emléktáblán áll “Kutya-tár” című versének egy versszaka. A fehérvári időszakról bővebben is olvashatnak az intézmény blogjában.

Az alkotók az Önkormányzat és a Székesfehérvári Tankerületi Központ támogatásával összesen 10-12 alkalommal szeretnék játszani az előadást a város több iskolájában.