Innováció a házépítésben - Fehérváron is megkezdődött az Európai Szakképzési Hét

A Vörösmarty Mihály Ipari Szakgimnázium és Szakközépiskola idén is csatlakozott az Európai Szakképzési Hét programjaihoz, melynek ünnepélyes megnyitójára is az intézményben került sor, hétfőn Az iskola az Innováció a házépítésben című hétfői szakmai konferenciájára meghívta a Noah-ház ötletgazdáját Blaskovich Ákost, aki találmányát, a rezsimentes, önfenntartó és környezetbarát lakóházat mutatta be és a Wilo Magyarország Kft szakembereit is, akik egy világújdonságról, az okos szivattyúról beszéltek az érdeklődő fiataloknak.
2018.11.05. 13:08 |
Innováció a házépítésben - Fehérváron is megkezdődött  az Európai Szakképzési Hét

Székesfehérvár ipari város, az ország egyik gazdasági erőcentruma, ahol a szakképzés is nagyon erős. A képzés is folyamatosan fejlődik, a Székesfehérvári Szakképzési Centrumnak köszönhetően egyre jobbak és tartalmasabbak a képzések.

Nagyon fontos, hogy minden lehetőséget megragadjunk arra, hogy a fiatalok figyelmét felhívjuk arra, hogy érték, ha valaki szakmát választ és tanul, bízom benne, hogy az idén nyolcadik osztályosok közül is sokan döntenek úgy, hogy a szakképzési centrum egy-egy intézményét választják, hiszen jelentős a munkaerőhiány, szinte valamennyi szakmában. Ezért különösen nagy öröm, hogy a Vörösmarty Mihály Ipari Szakgimnázium és Szakközépiskola idén is számos programmal csatlakozik az Európai Szakképzési Héthez.” - hangsúlyozta Mészáros Attila, alpolgármester.

Az Európai Szakképzési Héthez kapcsolódva több színes programunk is lesz, amelyek közül kiemelném a mai eseményünket, amely egy innovatív házakról szóló, nagyon érdekes előadás, valamint a keddi asztalosversenyt, amely Győrben lesz megrendezve és amelyen iskolánk is képviselteti magát, illetőleg egy építőipari szakmai kiállításon veszünk részt.” - emelte ki Szépné Holczer Piroska, a Székesfehérvári Szakképzési Centrum Vörösmarty Mihály Ipari Szakgimnázium és Szakközépiskola igazgatója, aki hozzátette:

„ma minden szakma hiányszakma, az építőiparban is több hiányterületről is tudunk beszélni, intézményünkben zömmel ilyen szakmákat tanítunk. Ilyenkor megismertetjük a gyerekekkel azokat az újdonságokat, innovációkat, amelyeket néhány év múlva ők is alkalmazni fognak.”

Az előadás az Noah-ház projekt ismertetésével folytatódott; Blaskovich Ákos, ötletgazda, innovátor és Tóth Péter, marketingmenedzsere beszéltek az innovatív házról, annak megálmodásától a megvalósításáig. Blaskovich Ákos, a Noah-ház ötletgazdája elmondta, innovációja nem csak egy ház, hanem egy koncepció, egy életfilozófia, a fenntartható életmód biztosítása érdekében. A Noah-ház valójában aktív ház, amely újrahasznosítható anyagokat felhasználó, előregyártott elemekből készül, különleges szigeteléssel és technológiával. A talajcsavaroknak köszönhetően a ház bármilyen talajtípusra telepíthető, könnyű és gyors építkezést tesz lehetővé.

Igény esetén máshol újra felépíthető, miközben semmilyen ökológiai lábnyomot nem hagy. A ház déli tájolással, a tetőre szerelt napelemek segítségével képes több áramot előállítani, mint amennyit felhasznál. Az esővizet gyűjt, kezel és tisztít, biztosítja egy 5 tagú család ivóvíz és háztartási víz szükségletét.

Az előadást követően a résztvevők a Wilo Magyarország Kft szakembereinek bemutatóját hallgathatták meg a világújdonságnak számító „okos” szivattyújukról.