Gunda Béla (1911-1994) etnográfus, a történelemtudományok doktora, a Magyar Tudományos Akadémia tagja

 

 A budapesti tudományegyetemen szlavisztikát, nyelvészetet,Györffy Istvánnál néprajzot hallgatott, részt vett Teleki Pál szemináriumi gyakorlatain, sőt a kitűnő nyelvtudós, Melich János előadásain is. Párhuzamosan a József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen a földrajz-kémia szakokat hallgatta. Az Ormányság etnogeográfiai problémáiról írt disszertációjával 1936-ban doktori oklevelet szerzett.

 

 Györffy István mellett tanársegéd volt a Pázmány Péter Tudományegyetem Néprajzi Tanszékén (1934-1939). Dél-európai tanulmányútja során tanulmányozta a horvátországi múzeumokat, meglátogatta Zágráb, Szarajevó, Belgrád múzeumait és néhány falut a Drina mentén, Szlavóniában. 1937-ben berendezte a berlini nemzetközi vadászati kiállítás néprajzi részlegét. 1938-1939-ben Gerhard Lindblom stockholmi professzor javaslatára svéd állami ösztöndíjjal a stockholmi egyetemen tanult. 1939-tól 1943-ig a Néprajzi Múzeum tudományos munkatársa volt. Újjászervezte a múzeum Ethnológiai Adattárát. Gyűjtő- és kutatóutakat tett Észak-Erdélyben és az Északkeleti Kárpátokban. 1941-ben a szegedi egyetemen Összehasonlító néprajz, különös tekintettel a balkáni népekre tárgykörből magántanári képesítést szerzett.

 

 1943-ban nyilvános rendes tanárrá nevezték ki a kolozsvári egyetem néprajzi tanszékére, ahol 1948-ig dolgozott. 1944-ben feleségül vette a Református Kollégium egyik tanárának, Sándor Ferenc földrajztanárnak a leányát, Sándor Évát. Itt kezdte meg a Kárpátok és a moldvai magyarság népi műveltségének kutatását. Bejárta tanítványaival a Lápos völgyét, a Gyalui-havasok tájait, megfordult a gyimesi csángóknál, a Szamos mentén, megismerte az Aranyosban aranyat mosó emberek életkörülményeit. 1943 őszén megindította az Erdélyi Néprajzi Tanulmányok kiadványsorozatot. A sorozatban 1947-ben Miscellanea Ethnographica címmel egy kisebb kötet jelent meg, amelyben magyar és román nyelven több néprajzi és folklórdolgozatot jelentetett meg.

 

1947-től 1948-ig Stockholmban Sigurd Erixon néprajzi intézetében dolgozott, egyetemi előadásokat tartott. 1948-ban a román hatóságok megszüntették állását. 1949-től a Debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetem újonnan szervezett néprajzi tanszékének tanára, majd tanszékvezetője volt haláláig. 1951–1954 között a Bölcsészettudományi Kar dékánja volt. A Néprajzi Tanszéken 1965-ben az akkor alakult budapesti Néprajzi Kutatócsoport osztályaként Akadémiai Kutatócsoportot szerveztek, ezt szintén Gunda Béla vezette. Életmód és műveltség című disszertációjával elnyerte a tudományok doktora fokozatot.

 

 Ford-ösztöndíjjal Kaliforniában és Arizonában az indiánok körében végzett kutatásokat 1965 és 1966 folyamán. Kutató professzora volt a berkeley Kaliforniai Egyetemnek.

 

 Az Ethnographia folyóirat szerkesztője volt 1940-1944 között. A Néprajzi Intézet Műveltség és Hagyomány című évkönyvét szerkesztette (1960-1976). A történelemtudomány kandidátusa (1952), a történelemtudományok doktora (1961) címet viselte. A Magyar Tudományos Akadémia 1990-ben levelező, majd 1991-ben rendes tagjai közé iktatta.

 

 1983-ban díjat alapított, mely a nevét viseli. A Gunda Béla-díjat a legjelesebb tanítványok kaphatják meg működésükért. Pályafutása során megteremtette Közép- és Kelet-Európa néprajzi vizsgálatának összehasonlító etnológiai műhelyét. Gyűjtőmunkájában nagy hangsúlyt fektetett a terepmunkára, a teljes magyar nyelvterületet bejárta, de különösen fontosnak ítélte meg a szomszéd népek körében folyó vizsgálódások eredményeinek bemutatását, jelezvén, hogy egymás megismeréséhez a nép életének alapos és tárgyilagos feltárása nélkül nem lehet eljutni. Sőt számos európai országra kiterjesztette az etnológiai gyűjtés körét, 1981-ben a görög szigetek hagyományos kultúráját vizsgálta. Közleményeiben az anyagi kultúrával, különösképpen az őstörténeti jelentőségű zsákmányoló gazdálkodással: a halászattal, a hagyományos vadfogással, a vadászat módjaival, a népi méhészkedéssel, a gyűjtögető gazdálkodással foglalkozott.