-
Közönségtalálkozó az Albával
A magyar bajnokság bronzérmese május 22-én, szerdán 17.00 órától a Városházánál rendez közönségtalálkozót. A nemzetközi kupaszereplést kiharcoló csapat tagjaival most lesz utoljára lehetőség találkozni, mielőtt jól megérdemelt szabadságukra utaznának a játékosok és a stábtagok.
2024.05.21. -
Bajnoki döntőben a DKKA
A női B-csoport indulása előtt nagyjából lehetett sejteni, hogy melyek azok az együttesek, akik odaérhetnek a legjobb négy közé. Talán ki lehet jelenteni, hogy a több A-csoportban is pallérozódó játékossal felálló Sportdarázs-SMAFC-nak megvolt a helye egy előzetes „álomelődöntőben”, és a fináléba is teljesen megérdemelten jutott be.
2024.05.21. -
A tiszta, egészséges Fehérvárért
Minden eddiginél többen álltak rajthoz a tizenkettedik TESZ futáson pünkösdhétfőn. A résztvevők különféle távok közül választhattak, majd ezt követte a Depónia Nonprofit Kft. futóversenye, amelyre közel 1500-an neveztek.
2024.05.21. -
Bronzérmes az Alba
Véget ért a Magyar férfi kosárlabda NB1 bronzéremért vívott párharca. A pénteken rendezett mérkőzés győzelmének köszönhetően a következő szezonban nemzetközi kupában is bizonyíthat az Arconic-Alba Fehérvár.
2024.05.20.
„Imádom az ökölvívást” - beszélgetés Major Milán ifi magyar bajnoki ezüstérmes bokszolóval
„Négy évvel ezelőtt kezdtem el az ökölvívást, előtte kiskorom óta fociztam, de meguntam és édesapám ötlete alapján beiratkoztam bokszolni. Nagyon magával ragadott a sportág és a társaság is. Koromnál fogva a versenyszerű ökölvívó létrának sajnos csak a közepén tudtam becsatlakozni, másodéves juniorként, de az edzőm sosem rakott rám eredménykényszert, így többször okoztam meglepetést.” - emelte ki a fiatal bunyós.
Major Milán 2019-ben az ifjúsági országos bajnokságon a döntőig verekedte magát és ott is csak egy rutinosabb versenyző tudta legyőzni.
„Kitűzött céljaim nincsenek sportolóként, csak talán az, hogy sikeres profi bokszoló legyek, de inkább csak élvezni szeretném a sport által megszerzett élményeket és a küzdelem szépségeit.
Egy boldog versenyzői pályafutás után, edzőként szeretném segíteni mesterim, Turós Arnold és Lénárt Péter munkáját.” - tette hozzá.
„Sportolóként sokat utazunk, számos versenyen veszünk részt és sok emberrel ismerkedünk meg. Példaképeim édesapám és a sportban Turós Arnold, vezetőedzőm. Ők inspirálnak mert tudják, hogy több van bennem, mint amit kiadok magamból. Ha egy mondatban kéne megfogalmazzam az ökölvívással való kapcsolatomat akkor ez lenne: „imádom az ökölvívást, imádok bokszolni!” - és ezt a nagyszerű érzést nem szeretném megmérgezni az eredményhajhászással.” - zárta gondolatait Major Milán.